Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2012

Az egyetlen alternatíva

Nincs más hátra, hát előre. Már rég nem doptam papírra szavakat, és szinte már teljesen el is felejtettem, milyen is az, amikor kimerészkedem a fejemből egy kicsit. Megpróbálom, és hát azt kell mondanom, hogy egy pohár borral, nem is olyan rossz. Mozgalmas időket élünk, és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Szeretném megérteni azt, hogy mit is kívánnak tőlem, mi is az az elvárás, aminek a napokban, hetekben meg kell felelnem. Ez akkor igazán nehéz, ha az embernek van egy elképzelése, tegyük fel akár egy vágya is, és ebben a vágyban van akivel osztozhat. Ez pedig egyenlőre nem olyan nyugalommal írja, hogy azt a vágyat ő minden további nélkül be fogja tölteni, vagy akár csak meg fogja közelíteni a beteljesedés egyik pillanatát. Gyakran vagyok egszisztenciálisan szorongó, gyakran bújok meg a magam kis vonalaim mögé. A hétköznapokban csak egyetlen dolgot nem tudok igazán értékelni, az az, hogy ha nem értek valamit, vagy hogyha úgy érzem, hogy olyat várnak el tőlem, ami számomra iga