GondolatokkotalobnoG

A szeretetr ő l Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek. Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül t ű ri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akit ő l ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén. A barátságról Nincs emberi kapcsolat, mely megrendít ő bb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szül ő k és gyermekek kapcsolatában is mennyi az

Ha az ember egy pillanatig úgy érzi, hogy elveszített is valamit, és annyira szeretné azt visszakapni, hiszen elveszítette, hogy azt már kimondani is nehéz! Bármennyire is fájdalmas az elvesztés, mégis, az igazi nyereség az, ami feledteti a veszteséget, begyógyítsa a sebeket, és igyekszik erőt biztosítani ahhoz, hogy az ember összeszedje magát. Nem az az igazi vereség, ha kikapunk, hanem ha feladjuk a háborút. Igazándiból fáj, ha elveszít az ember valamit. De mégis, örömmel, és nyugalommal töltheti az el, hogy visszanyeri azt, többszörösen is, és méghozzá úgy, ahogyan nem is gondolná. Az igazi fájdalom az, ha azt várjuk el Istentől, hogy legyen olyan, amilyennek mi képzeljük, szeressen minket, soha ne érjen minket fájdalom, de ha igen, akkor is csak annyi amit el bírok viselni. Nos, lehet, hogy ez így van, de lehet, hogy nem. Isten ugyanis látni akarja, hogy tudunk-e járni, mivel ha nem járunk, ha nem vállaljuk azt, hogy elesünk, és megütjük magunkat, azt hiszem az lesz az igazi fá

Ma, csak egészen egyszerűen rájöttem arra, hogy a végtelen logikus emberek soha nem fognak tudni megérteni egy magamfajta egyszerű lényt. Nem vagyok lángelme, nem születtem jobb helyzetbe, de tudom, hogy a többi már rajtam is múlik. Egészen egyszerűen vagyok én, és vannak a logikus emberek, és elbeszélünk egymás mellett. Ennyi, nem bonyolítom, mert minek is, az már nem lenne logikus. Nem értik a hibát, hibáimat, nem értik azt, ha valaki hibázik, és nem tudják felfogni, ha valaki nem érti őket. Ez egy pontig járható, de aztán a konfliktus elkerülhetetlen a végtelen Logika és közöttem... Azt hiszem ez lesz az emberi kockázati tényező , amit Isten bevállalt, egy bizonyos titkos kockázat a teremtéskor. Ő a végtelen logikus lény, betáplálta a lehetőséget. Ez a lehetőség pedig nem csupán a helyes választ, hanem a hibásat is megengedi. Izgalmas, hátborzongató lehetőség, és az egyetlen menekvésem csakis hozzá lehet, hogy türelmét és megbocsátását kérjem azér,t ha nem értem őt, és szer

Ἐγένετο δὲ ἐν ταῖς ἡμέραις ἐκείναις ἐξῆλθεν δόγμα παρὰ Καίσαρος Αὐγούστου ἀπογράφεσθαι πᾶσαν τὴν οἰκουμένην· 2  ( [ a ] αὕτη ἀπογραφὴ πρώτη ἐγένετο ἡγεμονεύοντος τῆς Συρίας Κυρηνίου·) 3  καὶ ἐπορεύοντο πάντες ἀπογράφεσθαι, ἕκαστος εἰς τὴν [ b ] ἑαυτοῦ πόλιν. 4  Ἀνέβη δὲ καὶ Ἰωσὴφ ἀπὸ τῆς Γαλιλαίας ἐκ πόλεως Ναζαρὲθ εἰς τὴν Ἰουδαίαν εἰς πόλιν Δαυὶδ ἥτις καλεῖται Βηθλέεμ, διὰ τὸ εἶναι αὐτὸν ἐξ οἴκου καὶ πατριᾶς Δαυίδ, 5  ἀπογράψασθαι σὺν Μαριὰμ τῇ [ c ] ἐμνηστευμένῃ αὐτῷ, οὔσῃ ἐγκύῳ. 6  ἐγένετο δὲ ἐν τῷ εἶναι αὐτοὺς ἐκεῖ ἐπλήσθησαν αἱ ἡμέραι τοῦ τεκεῖν αὐτήν, 7  καὶ ἔτεκεν τὸν υἱὸν αὐτῆς τὸν πρωτότοκον, καὶ ἐσπαργάνωσεν αὐτὸν καὶ ἀνέκλινεν αὐτὸν [ d ] ἐν φάτνῃ, διότι οὐκ ἦν αὐτοῖς τόπος ἐν τῷ καταλύματι. 8  Καὶ ποιμένες ἦσαν ἐν τῇ χώρᾳ τῇ αὐτῇ ἀγραυλοῦντες καὶ φυλάσσοντες φυλακὰς τῆς νυκτὸς ἐπὶ τὴν ποίμνην αὐτῶν. 9  [ e ] καὶ ἄγγελος κυρίου ἐπέστη αὐτοῖς καὶ δόξα κυρίου περιέλαμψεν αὐτούς, καὶ ἐφοβήθησαν φόβον μέγαν· 10  καὶ εἶπεν αὐτοῖς ὁ ἄγγελος· Μὴ φοβεῖσθε, ἰδοὺ γὰρ εὐαγγελ

Találkoztam ma egy hópihével. Szembe jött velem, és nem félt arcomon landolni. Száguldott felém mint aki tudta, hogy ennyi volt, és láttam rajta, még landolás előtt egyet belecsavart az éjjeli szél, csak hogy izgalmasabb legyen a landolás. És vannak odakint annyian hópihék, rengetegen vették célba a földet. Mivel hallottam, hogy csak benéznek, és meglehet nem időznek itt annyit idén, ezért ma, 24-én hajnalban fél egykor lefürödtem, és mint ha rég nem látott vendég jött volna, kimentem velük beszélgetni. Csuda egy vidám társaság. Szaladtak, incselkedtek velem, hol az arcomra, hol fekete kabátomra tapadtak. Bytheway, vajon hány hópihét bír el egy ilyen fekete kabát. De most őszintén. Mégha új is az a kabát. Biztosan nem sokat. Hát ettől függetlenül jót mókáztam odakint ezzel a díszes publikummal. Felnéztem, és úgy figyeltem, hogy szaldnak és szólnak, tü-tűűt, vigyázat érkezünk, és máris terítik be homályos tekintetemet... Nem bántam, hogy huncut kis hópihék mindent beleptek, mindent elf

utazás erről mi is jut eszembe, meglehet egy teljesen hosszú mondat, ami már annyira bosszantóan összefüggéstelennek tűnő kesze és kusza, hogy arról már igazán nem is érdemes szót sem említeni, hacsak nem említésre méltó az, hogy az ember utazik, és az embernek szüksége van dolgokra emberek társaságára, hiszen nem is olyan mindegy az, hogy kivel, mikor hol és hogyan utazunk, vagy mégis mindegy? Vannak amik hiányoznak. Hiszen nem lehet mindig a kedvenc tiszta bögrénkből teát szürcsölni, nem lehet akármikor inni, és nem lehet akármit csinálni. Nem tehetjük meg azt, hogy akkor kelünk fel, amikor akarunk, vagy éppen akkor fekszünk le amikor akarunk. Lehet, hogy egyszerűen nem is tudunk lefeküdni aludni, nem is lesz arra módunk, hogy az út alatt a megszokott életünket éljük. A veszély pedig talán pont az fogja jelenteni, hogy megpróbáljuk becsempészni a mindennapjainkba azokat a kényelmet adó, visszatartó elemeket, melyek biztosítják számunkra azt a biztonságot, amit az otthon kínálhat.

Először egy kicsit feszült voltam, majd azt mondtam, nem bánom, hiszen mi történhet? Mi történhet akkor, ha felveszem a nyúlcipőt, beülök egy rövidke időre egy filmet megnézni, magam mögött hagyva a külvilágot, nem törődve az éppen fölöttem repkedő poppkornok tömegével, és nem törődve azzal sem, hogy ez végül is csak rontja a hangulatot. Igyekeztem a filmre koncentrálni... Úgy vélem sikerült. Elszakadni attól, ami idekint van, így tehát eddig 1 pont a film javára. Nem igazán éreztem mást, csak azt, hogy elfog valami melegség, és az egész bőröm borsódzik. Megnézném megint szívesen a filmet. Vagy lehet hogy el kéne olvasnom? Hm... Az utazás, ahogy ezt is annak fogom fel, mindig is nagy készülődéssel kezdődik, nagyon vártam az indulást, és ekkor feltűnt az ismerős zene, és az ismerős képek, tájak a Megyéről. Igazán varázslatos vidék, olyan könnyen odatudom képzelni magam a nagy bölcsességeket kitaláló, napjában számtalan ételt elfogyasztó hobbitok közé, akiknek a szőrős lábuk... Na de

Az élet megy tovább. Már rég utaztam. A legutóbbi utazásom izgalmas volt, Narniában jártam, egy oroszlánnal, egy boszorkánnyal a ruhásszekrényen át. Most viszont, egy valóban új világba csöppentem. Ez egy vadregényes, mítoszokkal teli föld, amit részben már ismerek. Valami borzongató érzés kerített hatalmába, amikor megláttam ezt a tájat. A mellkasom ki akart szakadni a helyéről, és ha a bordák nem állnak útjában, az ütő is megállt volna bennem. Hosszú hét után úgy gondoltam, hogy utazok, utazunk. Én, személy szerint megtanultam, hogy a világ a könyvek lapjain túl van, és hogy a gonosz nem látható dolgok mögött bújik meg, és mindig készülődik. Középfölde egy nagyon vadregényes világ. Szeretem ezt az országot, a lakóit, mert olyan hebehurgyák, olyan emberiek. Mindig harcolnak, haragosak, és ritkán van idejük egymásra, arra, hogy a büszkeségüktől túltekintsenek. Még holnap írok ezt azt, mert most még filmkómám van, még nem tértem vissza, de holnap még mesélek ezt azt...Addig is, had

Még az ég is felkacag Vidáman szórja szerte reggelét, Ne félj bátrabban haladj!   Úgy ragyog rád a napsugár.... El nem tévedtél már vár ...S a mai nap is felragyog Miközben végleg hazaért...

Holnap mind ki látta villámló tavaszát látja alászállni ami itt maradt, az árnyékát! Hadd lehessen árnyéka emlék! Álljon nekünk oszlop gyanánt, Hogy ez ember,igazán szabaddá vált. Nyugodjunk békében, hisz nem halott Ne keressétek az élőt hol annyi holt feküdve nyugtalan pihen Feltámadott, árnyékból kilibben S jár fel alá szabadon sem bilincs sem betegség nem hátrálja már Hanem egy jobb történettel, Megvár...

Egyéniség. A multkor mellém ült egy egyéniség az utazásom soránt. Nem igazán tudom még azt, hogy meddig fog velem utazni, de valahol érzem, hogy ő egy különös egyéniség, akivel csak ritkán találkozik a magamfajta földi halandó. Így most azon gondolkodom, hogyan is lehetne megfogalmazni azt, hogy ki az egyéniség. Egyáltalán körül lehet azt írni, hogy ki az egyéniség? Nem hiszem. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy az egyéniség az egy megfoghatatlan dolog, aminek nem lehet látni a gyújtópontját. Nekem, már megadatott az, hogy több egyéniséggel találkozzak, és nagyon élveztem a találkozást. Igazán inspirálónak találtam a társaságukat. De mégis, meg kellene fogalmaznom, hogy mi is az egyéniség? Most elmondom, hogy micsada ebben a pillanatban nekem ez a szó. Számomra, itt az egyéniség az, aki tisztában van önmagával, és tudja, hogy csak úgy haladhat előre, ha senkin nem tapos át, hanem megtanul járni a sodródó tömegben . Az egyéniség az, aki mindig kitűnik, de nem azzal hogy különc, hane

Amikor valaki egy hosszú úton jár, akkor szeretne biztonságba hazaérni. Vegyük példának azt, hogy el akarunk jutni valahova. Akkor fel kell készülnünk arra, hogy mi oda el akarunk jutni. Először is, kell lista, kell utírány, és kell valami ami miatt mi oda akarunk jutni. Nos, ha mindez megvan, akkor meg kell találni az utazás módját. Én személy szerint félek a repüléstől, igy azzal biztosan nem fogok menni. Ettől függetlenül nem zárkózom el, ha tudom hogy ki a pilóta.  Lehet akár eső, hó, de ha elérkezik a nap, akkor menni kell, haladni kell. Azt tudom mondani, és amiért ez most bennem felbüffent, az a nem mindegy, hogy kivel utazunk. Nagy mértékben meghatározza azt, hogy milyen lesz az út hátralevő részéről a véleményünket. Milyen lesz az az utazás, az egy életet meghatározhat. Egyszer utaztam egy bécsi professzorral, és a vele való beszélgetésem azt határozta meg, hogy ezek után sokkal határozottabbnak éreztem magam. Hiszen, amit ő kitalált, azt ő meg is csinálta.  Abban biztos

Már meg sem vagyok lepődve. De mégis. Amikor tegnap este hazaindultam az egyetemi könyvtárból, nos, az a nap is úgy indult, mint a többi. Elindultam, és az arcomon eső szaldt végig. Esett. Nagyon örültem, az esőnek, sok esőre van szükségünk, ha már hó nem esik a sok bagós és tehén miatt, hiszen a bagósok füstölnek, a tehenek meg napi 200 m3 metánt engednek szabadon útjára, és szerintem ez okozzaa a globális felmelegedést ... Na de ne térjünk el a bejegyzés tárgyától. Tehát, sötét volt és esett. Mint valami rossz horrorfilmben, egy ballonkabátos ipse kilpett az ajtón, szinte lépten nyomon arra gondolt, hogy haza kell mennie, mert otthol nem esik, és majd elmúlik ez a nap is. Fáradt volt, mert mögötte lerakódva volt a nap, a hét és a többi. Amint lépdelt az esőben, szinte érezte, ahogy lassan átázik a sapka rajta, a keze teljesen lehül a hideg esőtől. Arra gondolt éppen, hogy mit kéne este csinálni, amikor már nem itt lesz. Gond nélkül előkapta az esőkabátot, majd magára terítette az