GondolatokkotalobnoG

Sokszínű. Így lehet azt jellemezni, amit most érzek. Ebből több szín igen vidám, és több pedig homályos. Csak két szó, és megjegyzés. Nem vagyok megelégedve soha magammal. Hát igen. Családi örökség. Na de vajon mások mit gondolnak rólam. Amióta Levente Péterrel volt szemináriumi foglalkozásunk, ez mindig bennem van. Ki vagyok én? Kinek látnak engem mások? Kinek szeretnék Látszani ? Őrület. Mint valami búgócsiga, csak körbe körbe, és most az elmúlt hónapokban jött még egy kérdés, ami pedig elemeiben rengetett meg mindent. Miért vagyok keresztyén?  Ismétlem elemeiben, tehát nem az atomokról beszélek, annál jóval kisebb játékosokról az elem és anyagok világában, kvarkokról, és húrokról beszélek, és az annál még kisebb részekről. Így sokszor elgondolkodtam azon, ha egyszer vége ennek az egésznek, és megyek tovább arról a bázisról, ahol éppen most vagyok, a következő csatába a következő zászlóért, lesz e vajon csapattárs, aki azt mondja majd, hogy ez a szín hiányozni fog a kaleidoszkóp

Az élet egy nagy puzzle, és gyakran keressük a hiányzó darabokat. A napokban én magam is sokat kerestem. Úgy elképzelem magam, ahogyan ülök egy kávéházban, és arra várok, hogy mikor lesz meg az utolsó sor, a megfejtés a keresztrejtvényből. És mivel nekem ez nem igazán megy-igen kedves olvasóm, soha nem fejtettem meg teljesen egy keresztrejtvényt sem- valószínüleg majd megkérek valakit, hogy segítsen a puzzlét kirakni... Így van ez, de most van egy olyan érzésem, hogy kiszakad a toll a kezemből, és a megfejtést biztosan mások fogják megadni. Magam törhetem darabokra, akor sem fog olyan könnyen összeállni a kép, ha összeáll... Az egésze egy nagy játéknak fogom fel, szóval ülök a kávéházban, várom, hogy valakivel kávézzak, és játszok. Élvezem, és nem bánom, ha elhasalok, mert akkor is van aki felállít, és becsatlakozzon a játékba, és a végén minden darab, minden betű, minden ember, barát, szerelem -és persze szenvedély, ha már így tavasz van, a helyére kerül...

Azt hiszem, hogy amikor a tengeráramlás elvisz bennünket valahova, akkor egészen biztosak lehetük abban, hogy az áramlatból csak akkor tudunk szabadulni, hogyha van valami plusz, valami, ami kiszakít bennünket abból az irányból. Én már megtaláltam ezt a pluszt, mondhatni, egy atommeghajtású hajó lett az életem, és ennek kifejezetten örülök. Sokat gondolkodom azon, hogy vajon mások hogy vannak ezzel, hiszen mások számára is esetleg fontos lehet az, hogy egy irányt vegyenek, és hogy az irányt az életük vegye. A kérdés, talán csak az, hogy ők milyen iránynak örülnének. Nem tudom. Sokat figyelem az embereket, mint valami idegen, aki messzi földről jött, és igyekszik megérteni a helyi szokásokat. Valahogy minden napom így telik mostanában. Ülök. Figyelek. Várok, hogy megszólíthassak és megszólítsanak. Nem lehetek biztos a sikerben, hiszen idegen vagyok, és nem ismerem a helyi szokásokat. Így ha egyszer úgy érezném, hogy már teljesen tisztában vagyok  a helyi szokásokkal, akkor különöse

A héten többeket láttam szomorúnak, elgyötörtnek, elcsigázottnak. Ezt rossz volt látnom, többen közeli barátok, és bízom benne, hogy a lélekcseppek egy kicsi reményt villantanak fel a számukra, és elhiszik, hogy sokat imádkozok értük, mindenkiért! A versek nem túl jók, de a sajátjaim. Ez egy hosszú hét volt, és úgy érzem, hogy mindenkinek szüksége van a Lélekcseppekre! Lélekmentő Ne vess lelkedben könyeket, Holnap hátha fájdalmat terem Ne ontsd magadba baracknak párlatát, Csak bánatod táplálja tán. Keresd az örömöt; Ne hagyd, hogy átölelje lelkedet a mocskos bánat, Nem gyógyszere annak akármilyen párlat! Öröm és játék, a hit mi a semmiből feltöri a maga útját, Gyógyítja fájdalmak minden gennyes mocskát. Legyen lelkednek ez az orvosság! Lélekmentő! Ha tudod a gyógyszert hol leled! Felragyog a holnapodban az égi Szeretet. Lelket menteni bajok zúgó viharából, Amikor a Lélekből az élet oly távol, Nem lehet párlattal gennyes sebet, Fájó életeket bekötözni, minden seb felreped

Tisztelt olvasók, szolgálati közlemény, azok számára akiknek kölcsönöztem, vagy kölcsönöznék könyveket! Február 1-től új szabály lépett életbe! Miszerint a továbbiakban is bárki számára kölcsönadok az általam nem használt könyvekből, de a továbbiakban személyesen el kellene érte jönni. A szabály mindenkire érvényes! Megértésüket köszöni Szondi két apródja könyvmoly különc küldő szolgálata! Addig is jó olvasást kínálunk!

Aki szereti, annak azért, aki nem ismeri azért, aki pedig csak olvasni szeretne, annak azért! 2 mese Oscar Wilde-tól, érdemes végigolvasni! AZ ÖNFELÁLDOZÓ JÓ BARÁT Egy reggel a vén vízipatkány kidugta fejét az odújából. Fényes gyöngyszeme és merev, szürke pofaszakálla volt, a farka meg akár egy darab hosszú, fekete gumi. Kiskacsák úszkáltak a tóban, és szakasztott olyanok voltak, mint egy csapat sárga kanári, és az anyjuk, tiszta fehér, valódi piros lábú kacsa, éppen arra tanítgatta őket, hogy álljanak tótágast a vízben. - Sohasem kerültök be a jó társaságba, ha nem tanultok meg tótágast állni - mondogatta nekik, és mutogatta, hogyan csinálják. De a kiskacsák nem törődtek vele. Olyan fiatalok voltak, azt sem tudták még, mire jó egyáltalában bekerülni a társaságba. - Milyen szófogadatlan gyerekek! - kiáltott fel a vén vízipatkány. - Igazán megérdemelnék, hogy vízbe fojtsák őket. - Szó sincs róla - válaszolta a kacsa. - Minden kezdet nehéz, és a szülők türelme kifogyhatatlan.

A fájdalom az, amire nem igazán van válasz. Aki úgy gondolja, hogy van válasza a fájdalomra, az még soha nem találkozott vele véleményem szerint. Soha nem vesztett el semmit, soha nem bántották, volt megsértve, hagyták egyedül, stb... Az emberi miértekre egyszerűen nincs válasz, nincs válasz amit mi el tudunk fogadni, hiszen valami végleges sebet kapunk, amit magunkkal kell hordani, mint valami heget, ha tetszik, ha nem. Ezt nem könnyű elfogadni ezt a választ, sőt talán nem is kell belenyugodni. Egyszerűen csak el kell azt fogadni, hogy ezzel kell együtt élni, mert nincs más választásunk. Hiszem azt, hogy minden seb és fájdalom vigasztalását hamarabb megélhetjük a Krisztuskövetésben mint bármi másban. Sablonos a válaszom? Nem elfogadható válasz, nem kielégítő, de számomra az egyetlen. Hiszem, hogy csak azzal az erővel boldogulhatunk, amit tőle kapunk. Egyszerűen nem kapunk mást, és Jézus sem adhat nekünk többet, csak az Ő erejét...