GondolatokkotalobnoG

Ne próbálj! Engem gyengébbnek faragtál ki, Hogysem próbáidat Állhatnám, Uramisten Dícsérve Téged rendületlenül. ... Azért ígyen könyörgök Hozzád: Ne próbálj engemet! Tudom, hogy vannak választottjaid, Akiket szentté finomít a bánat, Akiket hőssé edz a szenvedés, Akik áldják és magasztalják Süvöltő ostorod, Mert minden csapás nyereség nekik. Nem én, nem én! Én igazabbá, emberebbé Nem tisztulok sötét eged alatt. Engem csak torzzá teszel és fonákká, Engem csak összetörsz, De szobrot szenvedéssel Mégsem faragsz belőlem, Istenem. Nekem kék szemed derült ege kell, Örök mosolyod aranykupolája, Őszi erdőkben halk lélekzeted: Hogy kinyíljék szívem, Szépségben s szeretetben - másokért, Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat Veszett irammal, öntudatlanul Önzésem és nyomorúságom Őrült köreiben. Ha azt akarod, hogy dícsérjelek Szárnyaló énekkel, én Istenem: Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

Az „ideológiai keresztények” súlyos betegség áldozatai: bezárják a kaput, amely Jézushoz vezet – Ferenc pápa csütörtök reggeli szentmiséje Ha egy keresztény az ideológia tanítványává válik, akkor elveszítette a hitét – fejtette ki a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén a pápa. Óva intette a keresztényeket attól a magatartástól, hogy „zsebükben a kulccsal, bezárják a kaput”, és ismételten leszögezte, hogy ha nem imádkozunk, akkor elhagyjuk a hitet és az ideológia vagy a moralizmus hibájába esünk. „Jaj nektek, törvénytudók, akik lefoglaltátok a tudás kulcsát!” – a pápa a mai evangéliumból kiindulva utalt Jézus figyelmeztetésére és azt napjainkra alkalmazta (Lk 11,42-46). Amikor megyünk az utcán és egy bezárt templom előtt találjuk magunkat, valami furcsát érzünk. Egy bezárt templom ugyanis érthetetlen. Néha magyarázatot találnak rá, amelyek azonban nem fogadhatók el: ürügyek, indoklások, de a valóság az, hogy a templom be van zárva és az emberek, akik arra járnak, nem tudnak bemenni

Odakint most oly társadalomba kerülünk, mely elbutítja, korrumpálja ésés ahol a létfenntartási ösztön és a közhangulat állandó züllésre kényszerít. Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek. Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok és kevesebbet értek. Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely engem betölt; téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud sz eretni. Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad; nézésed kék halai bennem úsznak; megérezlek, ha még a sarkon túl vagy. Te vagy a tükör, hol ma gamra látok; az ablak: abból nézem a világot, s a labirintus: mindig benned járok. ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, Az ismeret ma mindenkit magányos toronyba zár, ahol a téboly szálldos, hol nem lelünk hitet, harmóniát, gyógyszert a halál és a jövő ellen, sem vigaszt. Mentől

Robognak a percek, a vonatok váltják egymást az állomáson, és minden megy a maga útján. Így van ez. Ezt hívják menetrendnek. Hol az egyik vonatra fel, hol a másikra le. Imádok utazni, új arcokat látni, és néha hiányolni a régieket. Pöfögnek a percek, és csak úgy a fák árnyai mögött suhannak az arcok. Le leszáll róluk egy tekintet, majd vissza... Az egész egy folyamat... Csodaszép az ősz, a színek csak úgy bombáznak! Nem lehet bírni ezt a színkavalkádot! Gyönyörű a romkert! Fergeteges, nagyszerű állomás a Percvonatnak! :D A PERCVONAT Körül az ég, a lila ég, robog, robog a Percvonat. Kereke tüz, kereke láng, kereke vad. És – róla leszállni nem szabad. Ég a kazán, a tüzkazán, rakja a Fütő szüntelen. Körül a lég oly mozdulatlan – Körül oly néma a nagy ég a Rejtelem. És száll a füst, fekete füst, egy szörnyü kémény ontja egyre. Ég a kazán, a tűzkazán és tünik a füst a Végtelenbe. És ég a tüz, lobog a tűz, robog a Percvonat előre, tova. Száll a füst – de ég a parázs! –

Most valami eszelősen okosat kéne írnom. Egy ideje nem írtam, és újra felkéne venni a fonalat. Vagy egyszerűen csak csattanósat megfogalmazni, hogy jó legyen a folytatás. Rövid gondolkodási idő után a távirati stílust választom. Nyárvége. Suli. Zh-k. Teológián megint, barátokkal, a nejemmel az oldalamon. Pörgés, és betört az ősz a mindennapokba. Ahhoz pedig, hogy betörjön a mindennapokba, nagyjából nem kellett semmi. Csak hagyni kellett, hogy Isten kibontakozzon, aztán a többi, már jött magától, az élénk színek, sárga, piros, még néhol bentragadt a sorban a zöld, meg egyre fázóbb, egyre több kávét fogyasztó emberek... Forró fahéjas tea, és egy kis narancs... Valahogy így jövök a tél elé, színekkel felbélelve, hogy aztán elbújjak egy kicsit, Isten háta mögé, ahol nem ér utol semmilyen fagy, ahol felodódhatok. Azt hiszem az öröm tetszik az egészben a legjobban. Talán ezt akarja nekem Isten adni, a örömöt, amely néha nyugodt, néha rohanós, néha emberek zsongásától teli, néha meg egys