GondolatokkotalobnoG

Nem félelmetes, és nem igazán olyan veszélyes. Számomra viszont olyan emlékeket idéz, ami szinte felér azzal a bátor mutatvánnyal, mondjuk azzal, hogy megszelidítem az oroszlánt. Nem cirkuszban, nem a porondon, hanem a mindennapi életben, egy vizsgán. Régen féltem ettől a könyvtől, hiszen ebből volt nagyon sok vizsgám, és tanulnivalóm. Tegnap hozzám került a könyv. A könyv, amiből tanultam amikor még diák voltam... Most ismét diák vagyok, és valmivel messzebb jutottam az angol ismeretében is. Szóval, most eredetiben elkértem ezt a könyvet. Nem rossz, de lehet, hogy a nyár erre rámegy... akkor is megszelidítem ezt az oroszlánt! Izgalmas, összegző, újszerű!

Nem vagyok jó emberismerő. Van akit megismertem, van akit nem. Van aki a segítségemet kéri és eltűnik mint szürke szamár abban a nevezetes ködben, és van aki odajön segíteni. De legtöbbször nem történik meg az, hogy valamit felfedezzünk, valami értékeset meglássunk. Emberi dolgok, az ember dolgai. Őszintén néha egy kommunikációs katasztrófaként élem meg a mindennapokat. Ezen változtatni kell, változni kell, mert aki változik marad hű, mihez is? Talán az emberségéhez, talán a nyitottságához, talán ahhoz, hogy el tudja fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Ennyi. Nem vagyunk egyformák. Mást és másképpen kommunikálunk, szeretünk, csinálunk vagy élünk. Vannak dolgok, aminek a margójára kell írni, és kész! Vannak dolgok, ami mellett meg csak el kéne mennem. Azt hiszem nem az zavar, hogy ha kérdezek nem válaszolnak. Mert van aki jobb szereti a fész-tu-fészt. Talán az jobban zavar, hogyha nem is kérdeznek, és tudom, hogy az én kérdéseimre meg soha nem is fognak válaszolni. Ennyi. Ennek a

szétszakadva mindent papírdarabokra dobtam, egy apró lapot magamból kiszakítottam, Hol egy vessző, Hol pedig egy pont Elmaradhatott, Hiszen mindegy papírlapot szétszakítatott! Rémálom minden sorban, se nyelve se formája, Csak megütközésből ki-ki tekintő, kilógó verslába. Összerakni egy-egy betűt, hogy szavakban fentmaradjon, Befejezném a versem, de papírlapom szétszakítatott. Ott fent a felhőkőn áthatoló égi szemekből, Látják ezt a diszharmóniát, Lélekből lélekig összerakták, Sorokból szemekbe,szemekből Szívek mélyére zárták. Kitörölném, de elszakadt, Elveszett egy papírdarab. Megis találom. Nem is kerestem. De a nyoma mindig ott maradt bennem. Utóhang helyett csak egysort, Még rémísztőbb lett, belátom, Hogy mindent bejártam. Golgotát, poklot, Közben a fél világ rám omlott, Szétszakadva teljesen, Terakj össze Istenem. Minden szavát megittam, Hegyről mégsem prédikáltam. Mert a papír elszakadt, S bennem, egy hiba marat. Hegyről mégse préd

Manapság rájöttem arra, hogy ha választok egy hivatást, akkor azelől nem menekülhetek el, de még csak meg sem futamodhatok. Végig kell csinálni. Évekig kifogásaim voltak. Mostanra viszont elfogytam a kifogásaimból. Lelkész szeretnék lenni. Eltelt 10 év. Most már nem ennyire egyszerű a történet. Hiába van a hivatás, hiába van az elhívás, nem látom a végét. Nem tudok mást tenni, csak megteszem azt amit bírok, és a többit meg odabízom! A hivatásról a favágó jutott eszembe. Annak is kitartás kell, és lehet nyafogni, meg minden, de ha nem izzadok nyáron, akkor télen megfagyok... szóval muszály, küzdenem. Még akkor is, ha elbuknék ezen az úton, ha valami olyan akadályba ütköznék, ami miatt nem lehetek lelkész, még akkor is muszály küzdenem! Mert meg kell tennem mindent, és a többit meg odabízom....

Most megosztom veletek nép azt az idézetet, ami a figyelmemet a teológia felé fordította. Figyelem. Felkavaró sorok következnek! "Ha Isten jó, akkor bizonyára tökéletesen boldognak akarja megalkotni teremtményeit, ha pedig mindenható, akkor képes meg is tenni, amit kíván. De a teremtmények nem boldogok. Istenből tehát hiányzik vagy  a jóság, vagy a hatalom, vagy mindkettő." Ez a fájdalom problémája a legegyszerűbb megfogalmazásban. Úgy tudunk felelni rá, ha kimutatjuk, hogy sem a jó, sem a mindenható, sőt talán a boldog szó sm egyértelmű." C. S. Lewis Mindig beleütközök, mindig elgondolkodtat, felkavar. És még egy, Lewis George McDonaldot nevezi szellemi tanítójának, a skót lelkészt, írót. Neki is van egy klassz idézete. : "Az én erőmmel kell erősnek lennetek, s az én áldásommal áldottnak, mivel nem tudok mást adni nektek"

Imádság. Ilyenkor gyakrabban használt wifi kapcsolat a spirituális- egyébként nagyívben elkerült- világgal. Istenhez imádkozunk a legtöbbet, mondhatni a mennyben túlóra van ilyenkor vizsgaidőszak alkalmával. Hiszen mit csinál a diák? Egész évben feszülten koncentrál, hogy ki ne derüljön, már megint lemaradt. Mire rájön, hogy elfelejtett egy fél évig imádkozni, késő, kezdheti előről a tanulást, imádkozhat az alvás ellen, imádkozhat a sikeres vizsgáért, a nyugalomért, az ilyenkor oly kórosan fellépő stressz tünetek enyhüléséért. Válasz: amikor a diák rájön, hogy ez a wifi hálózat a végtelenségig terhelhető, akkor is le kell ülni tanulni, ha esetleg a neptunüzenet azt mutatja, hogy még 2 nap van a vizsgáig. Nem ment fel bennünket a válasz a saját felelősségünk alól... az ilyen mondatok, hogy bocsásd meg, ha elbóbiskoltunk, vagy ha éppen átlapoztunk egy tételt talán gyakrabban keverednek bele az imádságba, de hát ez már csak egy ilyen időszak, mindenhol zárás van! :-) Így az imára a

Nem jó, nem akarom, hiszti és más egyéb... Ezt akkor mondhatnám, ha Isten nem a legjobbat adná. Minden döntés és minden lehetőség mellett Isten mindig  a legjobbat adja nekem. Legjobb a családból, mégha néha hiszti, akkor is a legjobb Legjobb a baráti körből, mégha néha úgytűnik, hogy nincsenek körülöttem, akkor is olyanok vannak benne, és olyanok vannak körülöttem, ami a legjobb Legjobb a segítségből, akkor amikor elesek, akkor megtanulom, hogy fel kell állni, hiszen a győzelmet számtalan fiaskó előzi meg Legjobbat kapom a könyvekből is, hiszen elém hoz olyanokat, amelyek eddig építettek - na jó, talán akad 1-2 ami nem, de azok most nem ugranak be Legjobb a betegségekből, állapotokból- szuper nem? Még abból is a jobbikat kapom, laktózértékenység-annyi beszélgetés indult ki ebből, hogy csak na csak, miaz, hogy kaptad el...ect :) Folytathatnám. De nem. Nehéz ezek után nem hálásnak lenni, hogy minden emberi hülyeségem kapcsán, ő mégis a legjobbat hozza ki a történtekből. Még akk