GondolatokkotalobnoG

Nagyon sok szép verset lehetne ide biggyeszteni-én már kiválasztottam, hogy melyik nem reformációs verset fogom ide tenni-, hangzatos szavakat felhozni, hogy mily nagyszerű és csodálatos ez a mai nap. Van aki számára mást jelent a mai nap, van aki számára egyszerűen csak egy fájdalmasan keserves másik nap. Számomra (aki nagyon szigorú, kálvinistának, megkockáztatom, zwingliánusnak lett nevelve) és a feleségemnek (lutheránus) viszont felemelő érzés megélni és hálás szívvel lenni az 500 éves évfordulót. Megvolt a magunk kis megemlékezése, és ünnepe. Mégis, úgy hiszem, hogy a történelem egy fordulópontja volt ez az 500 évvel ezelőtti nap. Az értelmet kereső hit, a fides quaerens intellectum bátor fellépése, ami nem állhat meg ma sem. Haladni, menni kell tovább. Mint utólag kiderült, fájdalmas sok emberi életet követelő döntés volt ez a mi Martinusunktól. Hogy megérte e? Mindezek ellenére úgy hiszem IGEN. A mozgalom után ugyan egymást ölték a szemben álló -hol katolikus hol protestá

Ősszel jönnek szemedbe a jelek Színekből összegyúrt levelek. Itt egy kis zöld még kivirít, Az ősz mindent bepiszkít. Édes ingere a szemeknek, lüktető színe az ereknek. Jön egy, és egy másik egy fogy az idő, egyre csak megy. Ott egy angyal fekszik a földön Köréje levélből ruhát szőttem. Angyal zsebéből kihullnak a lapok, ahogy az eső épp rácsöppen. Szemnek édes színei, ti ingerek, ha hang bújna belétek, lenne szátokra melegség varrva, hogy betöltsétek bennünk, ami még nincs betakarítva. Lennétek létrák, mik fel az égig nem érnek, csak az emberi szívben, dobogva, színekben cikázva égnek. Már látni a fehér settenkedő rémet, Mit sötétben csak csillagok vezetnek. Ott van mindenhol, lassan bekúszik hozzád. Tél apó megeszi, amit nem evett meg senki a portán. Furcsán múlnak a nappalok, Egyik szemem itt, a másik a holnapban valahol. Bár jobb lenne a versike, Dalolna forradalmi, szebb napot, De elbuktunk a jóakaratú elhiszemen. Hitetlenek lettünk a minden i

"A félelem, kényszeralkalmazás és kényszerelviselésnek ebből a circulusából azonban az emberiség történelmének túlnyomó részében, földrajzi helyének túlnyomó többségében nem tudott kijutni. A valamennyire is bonyolult társadalmak fejlődése úgy indult el, hogy nagyméretű hatalomkoncentráció-zsarnokságok jöttek létre, és a legfőbb törekvés ezeknek a hatalomkoncentrációknak a kisebb-nagyobb mértékű szakralizálására, szentségessé, vallásilag megszenteltté tételére irányult, amely esetleg nem minősült szükségképpen a szó szoros értelmében vett vallásnak, hanem esetleg jelenthetett vallási eredetű ideológiákat is; a lényeg az, hogy a hatalmat fölsőbb erőktől adottnak nyilvánította ez a szemlélet, és éppen ezáltal, a megszentelt voltán keresztül próbálta humanizálni, és a megszentelt voltán keresztül próbált mind a hatalmasokban mérsékletet, mind pedig az alávetettekben belenyugvást és az egészben egy bizonyos rendezettséget elérni. Az a döntő, átütő felismerés, hogy a hat

A napokban találkoztam ezzel. Mély hatást tett rám, és színészek előadásában sikerült hallani egy klassz kiskertben! Csuda szép volt! Fogadja a kedves olvasó szeretettel - forrás: http://mek.oszk.hu/00900/00989/00989.htm#28 ZSOLTÁROK KÖNYVE XXX. ZSOLTÁR Dávid hálaéneke nagy veszedelem után Magasztallak Uram, felemeltél engem, Nem hagytad, nem türted más rabjává lennem, Óh Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, Könyörültél rajtam. Felhoztad lelkemet alvilág poklából, Fel is támasztottál haldoklók hadából, Zengedezzetek az Urnak minden hívek, Hálával tölt szívek. Percig tart haragja, élethosszig kegye, Este bánat száll ránk, öröm kél reggelre, Azt mondom én azért jó állapotomra: Nem rendül meg soha! Így könyörgék: Uram, mit használ csöpp vérem, Ha por issza, hogyha éltem végét érem, Dicsőit-e Téged az a por s holt lélek? Irgalmazz, hadd élek! És te siralmadat fordítád vígságra, Gyászruhám leoldtad, im bíborra váltva! Zengjen dicséreted, magasztaljon Téged, Ör

Amit ha látsz úgysem hinnéd. Szemedbe szél szalad, Suhansz egymagad. Csend birtokában kopácsol A küllők alól előkúszó kósza Gondolat. Ott egy lepke, amott megy emlék, Egy motor itt nemrég égett, A fasor közt a gondolatok Új életre kelnek. Gurul a perc. Összeszorított percek, lüktetés, Hogy a magamnak kitűzött mindennapok Újra kikelve ragyogjanak. Idő pereg, az út egyre csak fogy alólam, Hazafelé. Fordul a sor, fordul a vers, Mert a szelek fordítják megint, Hóbortosak a vándorlók... Lassan ami hazavezet, Csak tekerd meg a sorokat, ha rezeg. Lassan lesz ami hazavezet. Nem kell hogy nagy gondolat szülessen, Gondodat úgysincs aki temesse csendben, Szülessen gondod temetése, Lassan hazagurulsz végre, Benned a kör önmagába visszatérő emléke. Beért a nap tégedet, Melegít, ébresztget, fényesíti perceit. Ezüstös fényt csak a hold vetíti ki. A szél csak szalad, De a kép benned marad...

Kedves Olvasó! Ez egy személyes megjegyzés. Mindez a saját jelenlegi, később akár még változható nézőpontom. " A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem." Bibói idézet, és nem szemfényvesztés. Egyre többet hallani arról, hogy mennyire növekszik a vélelem. Egyre többet hallani arról, hogy egyre többen valóban hallani vélnek. Kicsit úgy érzem, hogy a XX. század elején megírt nagy hatású munkák, amely az eljövendő kontrollált világot írják szolidabb formában körül közeleg. Nem. Ez így nem jó. Nem egyszerűen közeleg.  Az ember digitális naplót vezet. Érted, kedves olvasóm, DIGITÁLISAT. Nem, nem fogyott el a papírom, talán csak a gondolataim sodró áramában jobban meg tudom fogni, érinteni, és elengedni a jelensokkot. De nem szeretnék messze szakadni a nézőponttól. Mármint ami az enyémet illeti. Szóval félelem. Szabadság. Szavak, amelyeket már évszázadok óta dobálnak az ember felé. Lépj be egy városba, egy céh-be, a szent seregbe, a zárdába, a reformációba, a háborúb

Eső rongyozza kora hajnalom Csepjeivel elmossa Az apró kilógó csíkokat amivel a tegnap még ittragadt. Eső mossa a képzeletet össze Egyetlen végtelen tengerré ragyog. S ahogy az égen cikáznak a tűk, úgy a végtelenben, csak apró porhüvely vagyok. Ilyen a tegnapi nap. Elfolyt az ablak alatt, csak a villanyfotó őrzi. Kép a képben, összemosódva, Keresi a mai napot, Egy régi dallam. Apró reggel jött velem szembe a kedves. Szemében nézve a tegnap néz vissza benne. Zivatar folyóvá, folyópart életté dagadva, rohan. Eső rongyozza kora hajnalom, Cseppjeivel elmossa amit az éjjelen kinthagytam, Csökkenő halom. Belóg a levegő lába, Símogat, szorongat, Azt mondja álmodj, Aludj szépen egy holnapot. Csak az ég nézi a földet. A föld egyre ritkábban kémleli képtelen egeid Uram. De mégis, valahogy erős a kötődés, mint két láthatatlan elem között, mit a teremtés rendje egybe kötött.

Most, hogy elutazásra készül az ember, és annak minden része, próbálja átmenteni magát valahonnan valahová, hogy a lehető legkevesebb dolog változzon, hogy a lehető leginkább benne maradjon a kényelmi idejébe. Fontos. Átmenteni. Ezen túlmenően nem csak átmenteni, de szemlélni is, szemlélni a körülöttem levő világot, hogy abban nekem hol a helyem, hogy másoknak hol van abban a helye. Most így a nagy utazások előtt, hát szemlélek, mentem a menthetőt. Igen. Ezt kell. Nem egyszerű válogatni, kávé, innivaló, könyv, gyerek, jegyek, és ha odaérek, ott mihez kezdek? Sorolni lehet, hogy egy hét alatt vajon hány olyan helyzetet ismerek fel, amelyben a helyem meglelem. Hány ember helyét ismerem fel, segítek, megfigyelek, és szemlélődök. Ahogy lassan kibontja magát a természet, amely tavasszal szemlélődik, és látja, hogy már mindjárt itt van a változás ideje. Hát nekem Leonardo jutott eszembe. Nem nagyon ismerem az életét, de azt biztosan tudom, hogy ő szemlélődött, megfigyelte a dolgokat, és l

A csendes eső mossa, szalad szerte szét. Mintha a világát akarná kimosni és Nem hagyja, hogy a holnap tovább folyva Belefusson, az apró patakba. Kicsit elgondolkodik az ember, hogy mire ez a nagy sok eső, mintha sose eset volna még ennyi, vagy ha esett akkor az nem így, nem ebben a szögben, és nem ezzel a háttérvilágítással. Minden nappal világosabban látható, hogy az egyensúly, amit a betegségek, vírusok, és az emberi hülyeség oly kényesen őriztek, lassan megborulni látszik. Ennyi a véleményem. Nagyot fogunk szívni, ha ez tovább folytatódik, és ezt egy villanyról működtetett, wifi jelet használó, műanyagból, és egyéb fémekből kibekkelt 1000 éves gépen írom. Na, és akkor ennyit a környezetszennyezésről, és fenttartható szegénységről. A vihar túlélőinek üdvözlet. A nyúlüregből. Micimackó voltam, a szélessávon folyó jelrendszerrel pedig már egészen Grizlimacinak érzem magam. Vajon, ha kihal a hülyeség, mi marad az embernek? Vajon a rossz döntések is bele lettek kódolva az ember

Az ember árnyék. Nyomát Hiába keresnéd. Száz év, Talán tudják sírhejét. Dicsőség, munka érték. Produktum, mi itt ragad, A többi tovalibben, Porhüvelyből kiszökve; Hátramaradt emlék. Nem magadnak, de a másnak, Tagja vagy az emberi világnak. Családod átszövi léted, Kifényesítheti emléked. Értékesnek akkor érzed, Amikor a kincsed továbbviszed, Átmented a végtelenbe, Amit rozsda nem foghat be. Ennek a fénye majd beragyog. Emléke az egyszervoltnak, Először felragyog, Majd lassan tegnapnak adja a fényt, a ragyogást a csillagot. Értéked csak annyi a létben, Amit a lélek összegyűjt a nemlétbe menet.

Egy két vers a mai nap margójára Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról https://www.youtube.com/watch?v=gOPQsaW9Isc Radnóti Miklós Nem tudhatom https://www.youtube.com/watch?v=qvPJ6jELj8E Radnóti Miklós Tétova óda https://www.youtube.com/watch?v=S2UmGReesmM  Hát válasszatok, nekem nehéz volt. Haza, Szabadság, Szeretet. Egy apró szelet magamból. Saját szösszenet. Írni kell, próbálni, és újra próbálni, és újra. Egyszer talán lesz egy két szó, amit találok. Most így állítok muladó oszlopocskát, egészségetekre!

Még most is itt látom magam előtt az első terveket. Nem gondoltam először ilyen nagy felhajtásra, úgy gondoltam egy nap az egész, és kész. Végül mi lett belőle? Hat napi kemény munka, s majd csak akkor pihenhettem. Nem igazán akarok erről beszélni, de úgy érzem, hogy amit a nyilvánosság megkínál, a teljesség kedvéért muszáj egyértelművé tennem, egyszerűbb tervek megvalósítását tűztem ki munkám céljául, s hogy valami apróbb hiba lépett be a gépezetbe, illetve mondjuk inkább, hogy csúszott, hát azt én már előre nem láthattam kérem.  Akkoriban a hivatalban csak úgy mondták, hogy a terv. A megvalósítható, a felépíthető, és szinte önfenttartó TERV. A nevét még nem tudtam, de már akkor láttuk, hogy muszály belevágni. A TERV . Ki kell próbálni a gyakorlatban is. Mint a hivatal vezetője, a munkatársakkal hosszabb tárgyalások és  a z adminisztráció vé g telen nek tűnő sorozata után belevágunk a produktum összeállítására . Ennyi csak. A tervező asztalra tekintve láttam csak meg az első iga

Betekintő Be-be tör a nap sugara,  Benyúlik már csendesen. Ébredezik a tavasz nénje,  Hangja búg kint rendesen.  Itt ott csak emberarcok mozognak, a tereken, Félő, hogy az élet harcot Senki nem vívja idebent. Összefolyik a tekintet, elveszlik  a sohasem volt, Jónapok  és üzlet szavakban.  Be-be folyik az élet valahol. Csak a szívekben az akarom szól a láthatatlan végtelenébe.  Felveszik, és püfölik a napokat.  Szervezik, és célúl tűzik a számokat. Minden ragyogóan kifolyik belőle. A betekintő csak keresi a szavakat, Március idusában forradalmak zúgnak,  És kitekinteni egyre jobban fáj.  Hol kezdődik a holnap és múlik a ma? Merre megy a következő beszédfelhő? Fent az égen hol halad a köszönöm,  a jónapot meg a kérem? Be - be nézés a nagy világba,  Lassan bekúszó napsugárba,  A nyílni kész kerti virágra A szebb napokra, termésre , A kiskertben szaladgáló gyermekre.  Mert ahol sötétvan, ott világosságre lel,  a kereső ember. Betekinteni a szebb napo

Amikor épp hogy csak kihajtani készül az ébredő természet pár évtizeddel ezelőtt-emberi léptékkel mérve nagy dolgok mentek végezésbe. Megrengették az idő repedezett és szuronnyokkal megtámogatott falait. Elmúlt a félelem egy szemhunyásnyira. Az emberek összezártak, és alig több mint egyévig, történelmet írt a magyar ember. A szabadságharc vívmányai és a bennük rejlő lehetőségek hol jobban, hol kevésbé voltak kihasználva. A semmiből született egy hadsereg. A magyar csapatok nagyrészt hazatértek, újak szerveződtek. A külső támadásra válaszul megszervezték a védelmet, akit tudtak védtek, ahol tudtak visszacsaptak. A háború az háború. Kegyetlen, véres, és nem válogat a módszerekben. Sokan meghaltak. Sok győztes és vesztes csatát vívtak a magyar csapatok. Küzdöttek a nemzetiségekkel, az osztrák császári csapatokkal és a cári csapatokkal. Esélyt sem adtak a nagyhatalmak a politikai függetlenség kivívására és a magyar demokratikus vívmányok megőrzésére. Mégis, a lehető legtovább manőver