GondolatokkotalobnoG

Eső rongyozza kora hajnalom Csepjeivel elmossa Az apró kilógó csíkokat amivel a tegnap még ittragadt. Eső mossa a képzeletet össze Egyetlen végtelen tengerré ragyog. S ahogy az égen cikáznak a tűk, úgy a végtelenben, csak apró porhüvely vagyok. Ilyen a tegnapi nap. Elfolyt az ablak alatt, csak a villanyfotó őrzi. Kép a képben, összemosódva, Keresi a mai napot, Egy régi dallam. Apró reggel jött velem szembe a kedves. Szemében nézve a tegnap néz vissza benne. Zivatar folyóvá, folyópart életté dagadva, rohan. Eső rongyozza kora hajnalom, Cseppjeivel elmossa amit az éjjelen kinthagytam, Csökkenő halom. Belóg a levegő lába, Símogat, szorongat, Azt mondja álmodj, Aludj szépen egy holnapot. Csak az ég nézi a földet. A föld egyre ritkábban kémleli képtelen egeid Uram. De mégis, valahogy erős a kötődés, mint két láthatatlan elem között, mit a teremtés rendje egybe kötött.

Most, hogy elutazásra készül az ember, és annak minden része, próbálja átmenteni magát valahonnan valahová, hogy a lehető legkevesebb dolog változzon, hogy a lehető leginkább benne maradjon a kényelmi idejébe. Fontos. Átmenteni. Ezen túlmenően nem csak átmenteni, de szemlélni is, szemlélni a körülöttem levő világot, hogy abban nekem hol a helyem, hogy másoknak hol van abban a helye. Most így a nagy utazások előtt, hát szemlélek, mentem a menthetőt. Igen. Ezt kell. Nem egyszerű válogatni, kávé, innivaló, könyv, gyerek, jegyek, és ha odaérek, ott mihez kezdek? Sorolni lehet, hogy egy hét alatt vajon hány olyan helyzetet ismerek fel, amelyben a helyem meglelem. Hány ember helyét ismerem fel, segítek, megfigyelek, és szemlélődök. Ahogy lassan kibontja magát a természet, amely tavasszal szemlélődik, és látja, hogy már mindjárt itt van a változás ideje. Hát nekem Leonardo jutott eszembe. Nem nagyon ismerem az életét, de azt biztosan tudom, hogy ő szemlélődött, megfigyelte a dolgokat, és l