Sokszínű. Így lehet azt jellemezni, amit most érzek. Ebből több szín igen vidám, és több pedig homályos. Csak két szó, és megjegyzés. Nem vagyok megelégedve soha magammal. Hát igen. Családi örökség. Na de vajon mások mit gondolnak rólam. Amióta Levente Péterrel volt szemináriumi foglalkozásunk, ez mindig bennem van. Ki vagyok én? Kinek látnak engem mások? Kinek szeretnék Látszani ? Őrület. Mint valami búgócsiga, csak körbe körbe, és most az elmúlt hónapokban jött még egy kérdés, ami pedig elemeiben rengetett meg mindent. Miért vagyok keresztyén? Ismétlem elemeiben, tehát nem az atomokról beszélek, annál jóval kisebb játékosokról az elem és anyagok világában, kvarkokról, és húrokról beszélek, és az annál még kisebb részekről. Így sokszor elgondolkodtam azon, ha egyszer vége ennek az egésznek, és megyek tovább arról a bázisról, ahol éppen most vagyok, a következő csatába a következő zászlóért, lesz e vajon csapattárs, aki azt mondja majd, hogy ez a szín hiányozni fog a kaleidos...