Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Márai idézetek, a füveskönyvből

A szeretetr ő l Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek. Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül t ű ri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akit ő l ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén. A barátságról Nincs emberi kapcsolat, mely megrendít ő bb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szül ő k és gyermekek kapcsolatában is mennyi az...

Az igazi nyereség

Ha az ember egy pillanatig úgy érzi, hogy elveszített is valamit, és annyira szeretné azt visszakapni, hiszen elveszítette, hogy azt már kimondani is nehéz! Bármennyire is fájdalmas az elvesztés, mégis, az igazi nyereség az, ami feledteti a veszteséget, begyógyítsa a sebeket, és igyekszik erőt biztosítani ahhoz, hogy az ember összeszedje magát. Nem az az igazi vereség, ha kikapunk, hanem ha feladjuk a háborút. Igazándiból fáj, ha elveszít az ember valamit. De mégis, örömmel, és nyugalommal töltheti az el, hogy visszanyeri azt, többszörösen is, és méghozzá úgy, ahogyan nem is gondolná. Az igazi fájdalom az, ha azt várjuk el Istentől, hogy legyen olyan, amilyennek mi képzeljük, szeressen minket, soha ne érjen minket fájdalom, de ha igen, akkor is csak annyi amit el bírok viselni. Nos, lehet, hogy ez így van, de lehet, hogy nem. Isten ugyanis látni akarja, hogy tudunk-e járni, mivel ha nem járunk, ha nem vállaljuk azt, hogy elesünk, és megütjük magunkat, azt hiszem az lesz az igaz...

A végtelen Logika

Ma, csak egészen egyszerűen rájöttem arra, hogy a végtelen logikus emberek soha nem fognak tudni megérteni egy magamfajta egyszerű lényt. Nem vagyok lángelme, nem születtem jobb helyzetbe, de tudom, hogy a többi már rajtam is múlik. Egészen egyszerűen vagyok én, és vannak a logikus emberek, és elbeszélünk egymás mellett. Ennyi, nem bonyolítom, mert minek is, az már nem lenne logikus. Nem értik a hibát, hibáimat, nem értik azt, ha valaki hibázik, és nem tudják felfogni, ha valaki nem érti őket. Ez egy pontig járható, de aztán a konfliktus elkerülhetetlen a végtelen Logika és közöttem... Azt hiszem ez lesz az emberi kockázati tényező , amit Isten bevállalt, egy bizonyos titkos kockázat a teremtéskor. Ő a végtelen logikus lény, betáplálta a lehetőséget. Ez a lehetőség pedig nem csupán a helyes választ, hanem a hibásat is megengedi. Izgalmas, hátborzongató lehetőség, és az egyetlen menekvésem csakis hozzá lehet, hogy türelmét és megbocsátását kérjem azér,t ha nem értem őt, és ...

ΚΑΤΑ ΛΟΥΚΑΝ 2, 1-20/Lukács 2,1-20

Ἐγένετο δὲ ἐν ταῖς ἡμέραις ἐκείναις ἐξῆλθεν δόγμα παρὰ Καίσαρος Αὐγούστου ἀπογράφεσθαι πᾶσαν τὴν οἰκουμένην· 2  ( [ a ] αὕτη ἀπογραφὴ πρώτη ἐγένετο ἡγεμονεύοντος τῆς Συρίας Κυρηνίου·) 3  καὶ ἐπορεύοντο πάντες ἀπογράφεσθαι, ἕκαστος εἰς τὴν [ b ] ἑαυτοῦ πόλιν. 4  Ἀνέβη δὲ καὶ Ἰωσὴφ ἀπὸ τῆς Γαλιλαίας ἐκ πόλεως Ναζαρὲθ εἰς τὴν Ἰουδαίαν εἰς πόλιν Δαυὶδ ἥτις καλεῖται Βηθλέεμ, διὰ τὸ εἶναι αὐτὸν ἐξ οἴκου καὶ πατριᾶς Δαυίδ, 5  ἀπογράψασθαι σὺν Μαριὰμ τῇ [ c ] ἐμνηστευμένῃ αὐτῷ, οὔσῃ ἐγκύῳ. 6  ἐγένετο δὲ ἐν τῷ εἶναι αὐτοὺς ἐκεῖ ἐπλήσθησαν αἱ ἡμέραι τοῦ τεκεῖν αὐτήν, 7  καὶ ἔτεκεν τὸν υἱὸν αὐτῆς τὸν πρωτότοκον, καὶ ἐσπαργάνωσεν αὐτὸν καὶ ἀνέκλινεν αὐτὸν [ d ] ἐν φάτνῃ, διότι οὐκ ἦν αὐτοῖς τόπος ἐν τῷ καταλύματι. 8  Καὶ ποιμένες ἦσαν ἐν τῇ χώρᾳ τῇ αὐτῇ ἀγραυλοῦντες καὶ φυλάσσοντες φυλακὰς τῆς νυκτὸς ἐπὶ τὴν ποίμνην αὐτῶν. 9  [ e ] καὶ ἄγγελος κυρίου ἐπέστη αὐτοῖς καὶ δόξα κυρίου περιέλαμψεν αὐτούς, καὶ ἐφοβήθησαν φόβον μέγαν· 10  καὶ εἶπεν αὐτ...

hóóóópihe

Találkoztam ma egy hópihével. Szembe jött velem, és nem félt arcomon landolni. Száguldott felém mint aki tudta, hogy ennyi volt, és láttam rajta, még landolás előtt egyet belecsavart az éjjeli szél, csak hogy izgalmasabb legyen a landolás. És vannak odakint annyian hópihék, rengetegen vették célba a földet. Mivel hallottam, hogy csak benéznek, és meglehet nem időznek itt annyit idén, ezért ma, 24-én hajnalban fél egykor lefürödtem, és mint ha rég nem látott vendég jött volna, kimentem velük beszélgetni. Csuda egy vidám társaság. Szaladtak, incselkedtek velem, hol az arcomra, hol fekete kabátomra tapadtak. Bytheway, vajon hány hópihét bír el egy ilyen fekete kabát. De most őszintén. Mégha új is az a kabát. Biztosan nem sokat. Hát ettől függetlenül jót mókáztam odakint ezzel a díszes publikummal. Felnéztem, és úgy figyeltem, hogy szaldnak és szólnak, tü-tűűt, vigyázat érkezünk, és máris terítik be homályos tekintetemet... Nem bántam, hogy huncut kis hópihék mindent beleptek, mindent elf...

Az otthon már mögötted van, s előtted a világ... 2.

utazás erről mi is jut eszembe, meglehet egy teljesen hosszú mondat, ami már annyira bosszantóan összefüggéstelennek tűnő kesze és kusza, hogy arról már igazán nem is érdemes szót sem említeni, hacsak nem említésre méltó az, hogy az ember utazik, és az embernek szüksége van dolgokra emberek társaságára, hiszen nem is olyan mindegy az, hogy kivel, mikor hol és hogyan utazunk, vagy mégis mindegy? Vannak amik hiányoznak. Hiszen nem lehet mindig a kedvenc tiszta bögrénkből teát szürcsölni, nem lehet akármikor inni, és nem lehet akármit csinálni. Nem tehetjük meg azt, hogy akkor kelünk fel, amikor akarunk, vagy éppen akkor fekszünk le amikor akarunk. Lehet, hogy egyszerűen nem is tudunk lefeküdni aludni, nem is lesz arra módunk, hogy az út alatt a megszokott életünket éljük. A veszély pedig talán pont az fogja jelenteni, hogy megpróbáljuk becsempészni a mindennapjainkba azokat a kényelmet adó, visszatartó elemeket, melyek biztosítják számunkra azt a biztonságot, amit az otthon kínálhat. ...

Az otthon már mögötted van, s előtted a világ...

Először egy kicsit feszült voltam, majd azt mondtam, nem bánom, hiszen mi történhet? Mi történhet akkor, ha felveszem a nyúlcipőt, beülök egy rövidke időre egy filmet megnézni, magam mögött hagyva a külvilágot, nem törődve az éppen fölöttem repkedő poppkornok tömegével, és nem törődve azzal sem, hogy ez végül is csak rontja a hangulatot. Igyekeztem a filmre koncentrálni... Úgy vélem sikerült. Elszakadni attól, ami idekint van, így tehát eddig 1 pont a film javára. Nem igazán éreztem mást, csak azt, hogy elfog valami melegség, és az egész bőröm borsódzik. Megnézném megint szívesen a filmet. Vagy lehet hogy el kéne olvasnom? Hm... Az utazás, ahogy ezt is annak fogom fel, mindig is nagy készülődéssel kezdődik, nagyon vártam az indulást, és ekkor feltűnt az ismerős zene, és az ismerős képek, tájak a Megyéről. Igazán varázslatos vidék, olyan könnyen odatudom képzelni magam a nagy bölcsességeket kitaláló, napjában számtalan ételt elfogyasztó hobbitok közé, akiknek a szőrős lábuk... Na de ...