GondolatokkotalobnoG

November 22. margójára szeretnék most valamit lejegyezni, hiszen ezen a napon, valami véget ért. J. F. K. amerikai elnöknek és C. S. Lewissé egynapon távoztak az élők sorából. Míg az ameriai elnököt nagy tömegek gyászolták, addig az idősödő angol irodalomprofesszort csak alig egy páran. Nem szeretnék mást, csak elmondani, hogy Lewis élete, és munkássága nagy hatással volt rám. Nem csupán kimozdított egy holtpontról, hanem elindított valami felé. Azt hiszem kijelenthetem , hogy soha senki nem volt rám ilyen hatással, még most is beleborzongok. Mégsem nevezném magamat Lewis fun-nak. Hiszen nem olvastam minden munkáját, nem voltam azokon a helyeken ahol ő volt, és nem ittam azt a sört amit ő ivott. Egyszerűen a gondolatok, amik tőle születtek, egyszerűen a regények, amiket írt, valahol közel állnak hozzám. Csakhogy egy pár dolgot említsek, amit felvettem a hetek, hónapok, évek folyamán: Jack becenevet-mindeddig sikertelenül küzdök azért, hogy az emberek így hívjanak- a pipázás, és az a ...

AZ EMBER FÖLDJE "A föld mélyebben megtanít önmagunkra, mint az összes könyvek: mert ellenáll nekünk. Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. De ahhoz, hogy ezt elérje, eszközre van szüksége: egy gyalura, egy ekére. Szántás közben a paraszt a természet egy-egy titkát ragadja meg, és az igazság, amelyet kibont, egyetemes. A repülőgép, a légi útvonalak eszköze is így hozza kapcsolatba az embert minden ősi problémával. Mindig szemem előtt van az első argentínai éjszakai repülőutam képe; komor éjszaka volt, s mint csillagok, egyedül a síkság ritka szétszórt fényei ragyogtak benne. A homálynak ebben a tengerében mindegyikük egy-egy öntudat csodájáról adott hírt. Az egyik családi tűzhelynél olvastak, tűnődtek, vallomásokat mondtak. A másikban talán a tér roppant mélységeit kutatták, a fáradó elme az Androméda csillagképein borongott. És amott a szerelem lobogott. A messzeségben mindenütt tüzek villantak, táplálékukat követelték, fénylők vagy szerények,...

Van itt két rongyszőnyeg, aminek a testét porhüvely fedi, egymásnak, vagy elmegy egymás mellett, se vele, se nélküle nem megy, valahol mindig megtalálják egymás társaságát... Ez az életünk, emberi civilizációnk egyik mozgatóregymástól... De leginkább csak rázzák magukat, hiszen mindkettőnek fel kell hívnia a figyelmet egymásra, és be kell mutatni, hogy mennyire fontosak... Megjegyzem a szovő mester ezt anélkülis tudja, de igazán élvezi, amikor a szőnyegek, ezek a por rongyok életre kelnek, saját történetet gyűjtenek, és mindegyik keresi a maga párját... RONGYSZŐNYEG 143. A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga – a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök áram, cimkék között jár, mint egy patikában. Hiába száll be földet és eget, mindég semmiségen át üg...

Ne próbálj! Engem gyengébbnek faragtál ki, Hogysem próbáidat Állhatnám, Uramisten Dícsérve Téged rendületlenül. ... Azért ígyen könyörgök Hozzád: Ne próbálj engemet! Tudom, hogy vannak választottjaid, Akiket szentté finomít a bánat, Akiket hőssé edz a szenvedés, Akik áldják és magasztalják Süvöltő ostorod, Mert minden csapás nyereség nekik. Nem én, nem én! Én igazabbá, emberebbé Nem tisztulok sötét eged alatt. Engem csak torzzá teszel és fonákká, Engem csak összetörsz, De szobrot szenvedéssel Mégsem faragsz belőlem, Istenem. Nekem kék szemed derült ege kell, Örök mosolyod aranykupolája, Őszi erdőkben halk lélekzeted: Hogy kinyíljék szívem, Szépségben s szeretetben - másokért, Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat Veszett irammal, öntudatlanul Önzésem és nyomorúságom Őrült köreiben. Ha azt akarod, hogy dícsérjelek Szárnyaló énekkel, én Istenem: Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

Az „ideológiai keresztények” súlyos betegség áldozatai: bezárják a kaput, amely Jézushoz vezet – Ferenc pápa csütörtök reggeli szentmiséje Ha egy keresztény az ideológia tanítványává válik, akkor elveszítette a hitét – fejtette ki a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén a pápa. Óva intette a keresztényeket attól a magatartástól, hogy „zsebükben a kulccsal, bezárják a kaput”, és ismételten leszögezte, hogy ha nem imádkozunk, akkor elhagyjuk a hitet és az ideológia vagy a moralizmus hibájába esünk. „Jaj nektek, törvénytudók, akik lefoglaltátok a tudás kulcsát!” – a pápa a mai evangéliumból kiindulva utalt Jézus figyelmeztetésére és azt napjainkra alkalmazta (Lk 11,42-46). Amikor megyünk az utcán és egy bezárt templom előtt találjuk magunkat, valami furcsát érzünk. Egy bezárt templom ugyanis érthetetlen. Néha magyarázatot találnak rá, amelyek azonban nem fogadhatók el: ürügyek, indoklások, de a valóság az, hogy a templom be van zárva és az emberek, akik arra járnak, nem tudnak bemenni...

Odakint most oly társadalomba kerülünk, mely elbutítja, korrumpálja ésés ahol a létfenntartási ösztön és a közhangulat állandó züllésre kényszerít. Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek. Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok és kevesebbet értek. Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely engem betölt; téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud sz eretni. Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad; nézésed kék halai bennem úsznak; megérezlek, ha még a sarkon túl vagy. Te vagy a tükör, hol ma gamra látok; az ablak: abból nézem a világot, s a labirintus: mindig benned járok. ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, Az ismeret ma mindenkit magányos toronyba zár, ahol a téboly szálldos, hol nem lelünk hitet, harmóniát, gyógyszert a halál és a jövő ellen, sem vigaszt. Mentől ...

Robognak a percek, a vonatok váltják egymást az állomáson, és minden megy a maga útján. Így van ez. Ezt hívják menetrendnek. Hol az egyik vonatra fel, hol a másikra le. Imádok utazni, új arcokat látni, és néha hiányolni a régieket. Pöfögnek a percek, és csak úgy a fák árnyai mögött suhannak az arcok. Le leszáll róluk egy tekintet, majd vissza... Az egész egy folyamat... Csodaszép az ősz, a színek csak úgy bombáznak! Nem lehet bírni ezt a színkavalkádot! Gyönyörű a romkert! Fergeteges, nagyszerű állomás a Percvonatnak! :D A PERCVONAT Körül az ég, a lila ég, robog, robog a Percvonat. Kereke tüz, kereke láng, kereke vad. És – róla leszállni nem szabad. Ég a kazán, a tüzkazán, rakja a Fütő szüntelen. Körül a lég oly mozdulatlan – Körül oly néma a nagy ég a Rejtelem. És száll a füst, fekete füst, egy szörnyü kémény ontja egyre. Ég a kazán, a tűzkazán és tünik a füst a Végtelenbe. És ég a tüz, lobog a tűz, robog a Percvonat előre, tova. Száll a füst – de ég a parázs! –...

Most valami eszelősen okosat kéne írnom. Egy ideje nem írtam, és újra felkéne venni a fonalat. Vagy egyszerűen csak csattanósat megfogalmazni, hogy jó legyen a folytatás. Rövid gondolkodási idő után a távirati stílust választom. Nyárvége. Suli. Zh-k. Teológián megint, barátokkal, a nejemmel az oldalamon. Pörgés, és betört az ősz a mindennapokba. Ahhoz pedig, hogy betörjön a mindennapokba, nagyjából nem kellett semmi. Csak hagyni kellett, hogy Isten kibontakozzon, aztán a többi, már jött magától, az élénk színek, sárga, piros, még néhol bentragadt a sorban a zöld, meg egyre fázóbb, egyre több kávét fogyasztó emberek... Forró fahéjas tea, és egy kis narancs... Valahogy így jövök a tél elé, színekkel felbélelve, hogy aztán elbújjak egy kicsit, Isten háta mögé, ahol nem ér utol semmilyen fagy, ahol felodódhatok. Azt hiszem az öröm tetszik az egészben a legjobban. Talán ezt akarja nekem Isten adni, a örömöt, amely néha nyugodt, néha rohanós, néha emberek zsongásától teli, néha meg egys...

Eszembe jutott az, hogy mennyire felületesek lehetnek a beszélgetéseink, hiába még a reggel fordult ki az asszony az ajtón, látom, mennyire nem megy túllépni a hogy vagyon, és a megvagyokon. De ugyanígy vagyunk azzal amikor valakit nem látunk hónapok óta. HOgy vagy? Megvagyok. Bang! És könyen vége lehet a beszélgetésnek. Minden ami utánna jön, csupán korcsorjával behatolni egy jéghegy alá...semmi. Szeretem úgy intézni a beszélgetéseket, hogy azok túllépjenek ezen, és azt hiszem ez nem megy mindig. Szóval, minden egyes hogyvagyot úgy teszek fel, hogy túllépek ezeken a korlátokon, és ott folytassak egy beszélgetést ahol abbamaradt. Kővémeredve hallgatom, és várom,hogy kővé meredjen a beszélgető társ, hátha így tovább tart egy jó beszélgetés, és a szavak is kővé merednek egyszer, nem csak a beszélők... A következő párbeszédek a véletlen által generált beszélgetések. Minden egyezés a valósággal csupán a véletlen műve... Ember1Hogyvagy? Ember2Megvagyok. Ember2Hogyvagy? Ember1...

Egy heccnek indult, illetve holmi földi kiváncsiságnak. Előre vetítem, hogy nem kellett volna... Magam sem hiszem el... Sokk alatt vagyok. Megszámoltam a Debrecemben levő könyveimet/nem kellett volna/, most vizesruházom  a nejem... szóval, igazándiból nem annyira gáz, meg minden, de ez a szám engem meglepett... Egészen jól indult a történet, 200 körül elcsuklott a hangom, 300-nál már vakarózni kezdtem, és arra gondoltam, hogy mennyire jó is a boldog tudatlanság, 400 már kényelmetlen volt, és meguntam a számolást, 500, már halálosan unalmas volt, 600 -nál a nejem közölte velem, hogy mostmár elég, ne húzzam tovább, tudni akarja, 700 csak mély hallgatásba burkolóztam, és megremegett a lábam, 800 pedig már láttam, hogy nem lesz egyszerű közölni a hírt. Szóval a fénymásolatokat és a könyvtári könyveket leszámítva, illetve ami Nyírmeggyesen van könyvek, nos úgy néz ki, hogy sikerült 12m2-re bezsúfolnom 844 +/- könyvet. Igazándiból most lehet, hogy antikváriumot kéne nyitno...

Már egy ideje nem hagytam nyomot a blogon, és nem terveztem egy ideig semmi különöset sem írni. De mégis. Valamit írnom kell, van most bennem valami belső kényszer, ami nem hagy nyugodni, és azt akarja, hogy hagyjak itt valamit. Keddtől Csillagpont. Nem tudom, őszintén, nagyon nem tudom, mit várjak. Olyan ez, mint valami többször újrakezdett dolog, amit néha félbehagyok, aztán újra nekifutok. Kicsit öregnek érzem már magam ehhez a táborhoz, de nem tudom. Próbálom úgy felfogni, mint egy lehetőséget, amit ki kell használni, mit egy csonka verset, ami egyszer elkészül. Úgy volt, hogy megyek, de aztán nem, amíg június végén fel nem hívtak, hogy megyek. Július eleje óta nem hagytam egy bit-nyi nyomot sem a neten. Nem látogatok, és nem látogatnak, kicsit a felfrissülés, névnap, házassági évforduló, ect. ideje volt ez. Egy kis elvonulás, és most megyek egy faluba, ami 6 napra nő ki a semmiből, kicsit csonka, soha be nem fejezett, és mégis megtervezett, egész. Kezdtem ezt a verset én, t...

egyszer azt kérdezte, egykollegina, hogy én milyne zenét szeretek? HOgy én mindenféle zenét meghallgatok? Nos, én a zenét szeretem. A dallamot, ami kiszabadul a zenekar karmai közül, összeállnak a hangok valami élvezhető szerethető zajjá, ami már nem is olyan idegen a számodra. Nem te írtad, de úgy érzed, hogy a dallammal annyira tudsz azonosulni, mint bármely más ritmussal... Tecno, Metal, Jazz, rock, gospel, whorship, pop... és még ki a nyavaja tudja mennyi minden. Ha a zaj összeáll bennem zenévé, és a fülem nem hazudik, akkor azt szeretem. No persze más aszta a szöveg, hogy azmögött mi van, meg a zenekar tagjaiban mi van... de a zene, ahogy lágyan ringatózik feléd, és benned megpendülnek azok a hangszerek, melyeket magad sem tudtad, hogy léteznek benned. Milyen zenét szeretek? Mindent, ami számomra összeáll zenévé. Egyébként a zenében van valami erotikus. Valami olyat érint meg bennem, amit nem osztok meg akárkivel, megmozgatja a lelkemet, mozgat és táncrahív. Ha van a tied, te...

Első megjegyzésem a múzeumok éjszakájáról. Lassan fogom feldolgozni, mivel olyan fáradt voltam aznap, hogy az összes processzorom hűtője megfőtt, a memóriakapacitásom pedig éppen akadozott. Szerettem volna többet magamba szívni, de lehet, hogy ebben nagy segítségemre lett volna az, ha nem késik a vonat 1,5 órát, és nem vagyok halál éhes! De haladjunk. Munkácsy terem! Nem gondoltam soha azt, hogy agyonszteroidzott csávók meg szilikoncicik is ennyire érdelődnek Kriszus Urunk káláriája iránt! Igazán belenéztem volna a fejükben, hogy amíg én a középn állok, és nézem a képeket, addig az emberek mire gondolnak, mit látnak ŐK. Mit látnak ezen az ókori fazonon, aki ott áll valami bugyogós ipse előtt, és gondolkodnak. Volt aki csak bejött és kiment- hülye képek, nem érdekelnek... Volt aki csendben és áhitattal, valahol középen, ahol én álltam megállt, és nézte az eseményeket, volt aki beállt a kerengőbe, és nem látott semmit, csak az ecsetvonással megörökített pillanatokat. Beleszé...

Nem lehet mindig mindent jól csinálni. Egyszerűen csak kell valami, ami mentén haladjak. Az Oz-ban ott volt a sárga út, amin végig kellett menni. Mindig vannak ösvények amiket követni kell, akár jól, vagy rosszul cselekszünk, szeretnénk, hogy a csodák csak velünk történjenek, csak minket figyeljenek, középpontban legyünk. Nekünk kellene mégis csodává lennünk, hogy ezeket az apró csodákat és örömöket, öleléseket, ajándékokat, és szétosztott életet egyszer visszakapjuk. De nem mindig tudunk mások számára csodává válni...Mégis mindig azon rágódom, vajon volt valaki, akit boldoggá tettem, kiegészítettem? Tudtam valaki számára csoda lenni? Csak remélem, hogy igen... Reményiktől Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, ... Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban ha...

A kérdés teljesen egyszerű. 59 sec telefonálás, vagy pedig 1 sms (160 hangok nélküli, érzelem nélküli karakter, se sírás, se öröm, se egy csalódott hang, vagy egy vakkantás, semmi). Melyik az, amivel a többet lehet kifejezni. A kettő, hogyan hatott a kommunikációnkra? Mennyire lett tartalommal dúsítva a mondókánk, vagy csak annyit dobunk át, hogy "Cső, hogy vagy? Mizújs?" A végén pedig nem értjük, miért is ülünk egymás mellett, mint két kuka, és hallgatjuk a vad zenéket, hogy ki az, aki megérti a szív hídján átrepülő életet, vagy az egyéjszakás vad románcból sose lett semmi egy bizonyos francia ágyon, vagy hátsó ülésen. Mi a mondandód!? Engem ezzel lehet megfogni, Azt hiszem el kell gondolkodni az sms-ezési szokásaimon, és előnyben részesíteni valamit, ami ugyanannyiért, sokkal többet kínál, hiszen, ha választhatok, hogy beszéljek, vagy úgy 2 mondatot leírjak? Hát azt hiszem nem kérdés, mit fogok választani... Szólalj meg és szólíts meg. Használd ki azt a bizonyos 59...

Szeretnék: kimenni messze, a víz partjára s a lemenő nappal szembenézve nekidőlni egy fának. Hetenként többször. A fejemet is hátravetve hallgatni a halk szúnyogdongást, meg a zsongó, csobogó vizet, mikor beszél a Csenddel. Úgy maradni, míg feljönnek a csillagok és simogató ezüst fényüket fejemre hintik. ...Először egy napig maradni ott azután két napig, azután három napig, azután mindig... Nehéz megszólalni akkor amikor mások beszélnek. De mégis úgy érzem, hogy kell, muszály, és oda kell figyelni ennek ellenére arra, hogy szeretném... Vannak soha meg nem született bejegyzések, melyek bennem kavarognak, és néha egy egy kiszökken a csillagok közé. Nagyon intenzív időszak van a hátam mögött, és az a szó, hogy szeretnék, nos az a legkevésbé közelíti meg amit most gondolok. Szeretnék nagyra nőni, mint egy kisgyerek mindent elfelejteni, szeretnék munkát, örömöt, törődést tanulni, másokat szeretni, szeretnék tenni, tenni, tenni. De nem szeretnék félni. A szeretet le kell...

Filmek, amiket véleményezni, ajánlani, és megnézni szeretnék ismét a nyáron. Ezek azok a történetek, amelyek nagy hatással voltak rám, pl.:az Árnyékország című filmet még most sem hevertem ki! Lényeges az volt a számomra, hogy milyen közönségesen beszélnek az életről, nem akarnak, és nem fognak többet adni, mint egy egyszeri kaland, aminek az emléke elkísér bennünket hosszú időre, és valamit ad a számunkra, mint egy édes kis semmiség, ami felfrissít, felráz. Nem feltétlenül kell, hogy igaz történet legyen, nem feltétlenül kell, hogy romantikus, vagy drámai legyen a film, egyszerűen csak valami újszerűt, eddig nem megvalósítottat kell felmutatnia, amivel megdöbbent, megállásra és gondolkodásra késztet. Összeállítottam egy listát, ami változhat, vizsgaidőszak után belecsapok a lecsóba! Igazán remek történetek, igazán jó lehetőség arra, hogy csak egy pillanatra is, de más világba, időbe látogassak. Egy kicsit kiszakadjak... Várom a további javaslatokat... ime 1-2 ajánló: Lopott ...

Zörgessetek és megnyílik nektek ! A tegnapi és a mai nap margójára: tegnap zárcsere, ma pedig feltörtem-jobban mondva kinyitottam egy lakatot. Szóval ilyen egy bezárt lakat és két görbe gemkapocs futó ismertsége :P Jólesett kinyitni a zárat, a szekrényből ki kiszabadult sok minden, többek között a kulcs is :-) Azt hiszem, ez egy szép nap volt !

"Az élet jóval különösebb eseteket produkál, mint amilyeneket az emberi elme képes kitalálni. Mi még csak elképzelni sem tudjuk azokat a dolgokat, melyek a lét köznapi banalitásai csupán. Ha most kézen fogva kirepülhetnénk ezen az ablakon, és kedvünkre szálldoshatnánk e felett a hatalmas város felett, kissé felemelhetnénk a házak tetejét, hogy bekukucskáljunk, és meglessük a lakók életének furcsaságait, a szokatlan egybeeséseket, a terveket és a félreértéseket, az események fantasztikus láncolatát, mely nemzedékeken át húzódik, és a legelképesztőbb eredményekhez vezet, akkor, barátom, az összes kiagyalt történet minden sablonjával és előre sejthető végkifejletével együtt ócska és lapos fércműnek tűnne csupán."  

Ez nem egy olyan izgalmas bejegyzés arról, hogy mennyire izgalmas az élet. Ez nem egy olyan bemondós bejegyzés. Ez egy bejegyzés arról, hogy az ember vár, rájön, hogy amit ki akar törölni a nem is mindig olyan egyszerű, hiszen annál mélyebbre van ásva, hogy azt bármi ki tudná szedni onnan lentről. Ez egy bejegyzés arról, hogy az ember rövid várakozás után hajlandó, és képes ugyanúgy hibázni, hajlandó és képes kipróbálni, ismét az érzést, hogy milyen is az, hogyha hibázik. Megízlelni a mulandóság nektárját, amely kinő a hibákból, és számtalan fáradt percben gyűjtik össze a gondolataink. Nem igazán hiszem azt, hogy tökéletesek vagyunk, de az érzés, az, hogy a szívünk dobok, és emberek vesznek minket körül, akiket, Isten tudja, valamiért csak el akarunk felejteni, ki akarunk törölni, mert az életünkben ők csak katasztrófát, rontást, és bármi mást hoztak, de mégsem tudjuk. Mert vannak mély, emberi kötelékek, melyek elmúlnak a szív dobogásának leállásával, legalábbis az egyik fél részéről,...