GondolatokkotalobnoG

Eszembe jutott az, hogy mennyire felületesek lehetnek a beszélgetéseink, hiába még a reggel fordult ki az asszony az ajtón, látom, mennyire nem megy túllépni a hogy vagyon, és a megvagyokon. De ugyanígy vagyunk azzal amikor valakit nem látunk hónapok óta. HOgy vagy? Megvagyok. Bang! És könyen vége lehet a beszélgetésnek. Minden ami utánna jön, csupán korcsorjával behatolni egy jéghegy alá...semmi. Szeretem úgy intézni a beszélgetéseket, hogy azok túllépjenek ezen, és azt hiszem ez nem megy mindig. Szóval, minden egyes hogyvagyot úgy teszek fel, hogy túllépek ezeken a korlátokon, és ott folytassak egy beszélgetést ahol abbamaradt. Kővémeredve hallgatom, és várom,hogy kővé meredjen a beszélgető társ, hátha így tovább tart egy jó beszélgetés, és a szavak is kővé merednek egyszer, nem csak a beszélők... A következő párbeszédek a véletlen által generált beszélgetések. Minden egyezés a valósággal csupán a véletlen műve... Ember1Hogyvagy? Ember2Megvagyok. Ember2Hogyvagy? Ember1...

Egy heccnek indult, illetve holmi földi kiváncsiságnak. Előre vetítem, hogy nem kellett volna... Magam sem hiszem el... Sokk alatt vagyok. Megszámoltam a Debrecemben levő könyveimet/nem kellett volna/, most vizesruházom  a nejem... szóval, igazándiból nem annyira gáz, meg minden, de ez a szám engem meglepett... Egészen jól indult a történet, 200 körül elcsuklott a hangom, 300-nál már vakarózni kezdtem, és arra gondoltam, hogy mennyire jó is a boldog tudatlanság, 400 már kényelmetlen volt, és meguntam a számolást, 500, már halálosan unalmas volt, 600 -nál a nejem közölte velem, hogy mostmár elég, ne húzzam tovább, tudni akarja, 700 csak mély hallgatásba burkolóztam, és megremegett a lábam, 800 pedig már láttam, hogy nem lesz egyszerű közölni a hírt. Szóval a fénymásolatokat és a könyvtári könyveket leszámítva, illetve ami Nyírmeggyesen van könyvek, nos úgy néz ki, hogy sikerült 12m2-re bezsúfolnom 844 +/- könyvet. Igazándiból most lehet, hogy antikváriumot kéne nyitno...

Már egy ideje nem hagytam nyomot a blogon, és nem terveztem egy ideig semmi különöset sem írni. De mégis. Valamit írnom kell, van most bennem valami belső kényszer, ami nem hagy nyugodni, és azt akarja, hogy hagyjak itt valamit. Keddtől Csillagpont. Nem tudom, őszintén, nagyon nem tudom, mit várjak. Olyan ez, mint valami többször újrakezdett dolog, amit néha félbehagyok, aztán újra nekifutok. Kicsit öregnek érzem már magam ehhez a táborhoz, de nem tudom. Próbálom úgy felfogni, mint egy lehetőséget, amit ki kell használni, mit egy csonka verset, ami egyszer elkészül. Úgy volt, hogy megyek, de aztán nem, amíg június végén fel nem hívtak, hogy megyek. Július eleje óta nem hagytam egy bit-nyi nyomot sem a neten. Nem látogatok, és nem látogatnak, kicsit a felfrissülés, névnap, házassági évforduló, ect. ideje volt ez. Egy kis elvonulás, és most megyek egy faluba, ami 6 napra nő ki a semmiből, kicsit csonka, soha be nem fejezett, és mégis megtervezett, egész. Kezdtem ezt a verset én, t...

egyszer azt kérdezte, egykollegina, hogy én milyne zenét szeretek? HOgy én mindenféle zenét meghallgatok? Nos, én a zenét szeretem. A dallamot, ami kiszabadul a zenekar karmai közül, összeállnak a hangok valami élvezhető szerethető zajjá, ami már nem is olyan idegen a számodra. Nem te írtad, de úgy érzed, hogy a dallammal annyira tudsz azonosulni, mint bármely más ritmussal... Tecno, Metal, Jazz, rock, gospel, whorship, pop... és még ki a nyavaja tudja mennyi minden. Ha a zaj összeáll bennem zenévé, és a fülem nem hazudik, akkor azt szeretem. No persze más aszta a szöveg, hogy azmögött mi van, meg a zenekar tagjaiban mi van... de a zene, ahogy lágyan ringatózik feléd, és benned megpendülnek azok a hangszerek, melyeket magad sem tudtad, hogy léteznek benned. Milyen zenét szeretek? Mindent, ami számomra összeáll zenévé. Egyébként a zenében van valami erotikus. Valami olyat érint meg bennem, amit nem osztok meg akárkivel, megmozgatja a lelkemet, mozgat és táncrahív. Ha van a tied, te...

Első megjegyzésem a múzeumok éjszakájáról. Lassan fogom feldolgozni, mivel olyan fáradt voltam aznap, hogy az összes processzorom hűtője megfőtt, a memóriakapacitásom pedig éppen akadozott. Szerettem volna többet magamba szívni, de lehet, hogy ebben nagy segítségemre lett volna az, ha nem késik a vonat 1,5 órát, és nem vagyok halál éhes! De haladjunk. Munkácsy terem! Nem gondoltam soha azt, hogy agyonszteroidzott csávók meg szilikoncicik is ennyire érdelődnek Kriszus Urunk káláriája iránt! Igazán belenéztem volna a fejükben, hogy amíg én a középn állok, és nézem a képeket, addig az emberek mire gondolnak, mit látnak ŐK. Mit látnak ezen az ókori fazonon, aki ott áll valami bugyogós ipse előtt, és gondolkodnak. Volt aki csak bejött és kiment- hülye képek, nem érdekelnek... Volt aki csendben és áhitattal, valahol középen, ahol én álltam megállt, és nézte az eseményeket, volt aki beállt a kerengőbe, és nem látott semmit, csak az ecsetvonással megörökített pillanatokat. Beleszé...

Nem lehet mindig mindent jól csinálni. Egyszerűen csak kell valami, ami mentén haladjak. Az Oz-ban ott volt a sárga út, amin végig kellett menni. Mindig vannak ösvények amiket követni kell, akár jól, vagy rosszul cselekszünk, szeretnénk, hogy a csodák csak velünk történjenek, csak minket figyeljenek, középpontban legyünk. Nekünk kellene mégis csodává lennünk, hogy ezeket az apró csodákat és örömöket, öleléseket, ajándékokat, és szétosztott életet egyszer visszakapjuk. De nem mindig tudunk mások számára csodává válni...Mégis mindig azon rágódom, vajon volt valaki, akit boldoggá tettem, kiegészítettem? Tudtam valaki számára csoda lenni? Csak remélem, hogy igen... Reményiktől Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, ... Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban ha...

A kérdés teljesen egyszerű. 59 sec telefonálás, vagy pedig 1 sms (160 hangok nélküli, érzelem nélküli karakter, se sírás, se öröm, se egy csalódott hang, vagy egy vakkantás, semmi). Melyik az, amivel a többet lehet kifejezni. A kettő, hogyan hatott a kommunikációnkra? Mennyire lett tartalommal dúsítva a mondókánk, vagy csak annyit dobunk át, hogy "Cső, hogy vagy? Mizújs?" A végén pedig nem értjük, miért is ülünk egymás mellett, mint két kuka, és hallgatjuk a vad zenéket, hogy ki az, aki megérti a szív hídján átrepülő életet, vagy az egyéjszakás vad románcból sose lett semmi egy bizonyos francia ágyon, vagy hátsó ülésen. Mi a mondandód!? Engem ezzel lehet megfogni, Azt hiszem el kell gondolkodni az sms-ezési szokásaimon, és előnyben részesíteni valamit, ami ugyanannyiért, sokkal többet kínál, hiszen, ha választhatok, hogy beszéljek, vagy úgy 2 mondatot leírjak? Hát azt hiszem nem kérdés, mit fogok választani... Szólalj meg és szólíts meg. Használd ki azt a bizonyos 59...