Reménységben

Alábbi írásom a Kecskeméti Református gyülekezet lapában jelent meg. Azt nem tudom, hogy szerzőként milyen jogaim vannak- de én ezt most leközlöm. Azt mondták sokat idézek. Hát, megnéztem a Reformáció című könyvet, ez a MaCulloch vagy 200 oldalt lábjegyzetelt, meg a
Migliore is mennyit írt a lapaljára na. Szerettem ezt írni- azóta annyi minden változott, talán csak az nem, hogy reménységgel nézek bele abba, amit nem feltétlenül látok.

Reménységben

By Szondi Endre

Mindennemű másolat készítése előtt  a szerzőt kéretik értesíteni. A szerző köszöni az értesítést

(Új Szőlőskert IV. évfolyam 4. száma 70-71p.)

Olyan ez, mint egy kis tükör a tündérmesékben: belenézel, de amit látsz, az nem te vagy; egy pillanat erejéig az elérhetetlent látod, ahová sem paripák, sem a varázsszőnyeg nem repíthet el. Csak a lelked sír utána. Alexander Szolzsenyicin, Egy igaz szó

A Biblia a reménység könyve, amely segít bennünket a teremtő és megváltó Isten munkájának a megértésében. Szem előtt tartom azt, hogy karácsonyhoz közeledve az emberek talán még inkább várják a teremtő Isten művének beteljesülését.[1] Hadd hangsúlyozzam azt, hogy a reménység kérdése csak is a Jézus Krisztushoz való kapcsolatban vizsgálható, rajta keresztül értelmezhető.

Számunkra a világ egyre inkább a megnyerhető és az elérhetőről szól. Birtokolni akarunk, mint aki örök időkre bírni fogja a földi javakat, és mint ezek birtoklásával az emberi civilizáción, de legalábbis a társadalmon belül egy megbecsült helyet vívhat ki magának. Egyre inkább ki vagyunk szolgáltatva, nem csupán posztmodern korunk produktumainak, hanem világalakítási terveinknek, és ezzel indirekt módon saját magunknak is.[2] A folyamatos változás, alakítás oda vezet, hogy elérünk egy pontot, ahonnan már nincs visszaút, és nem vesszük azt észre, hogy amíg az emberek megnyerik maguk számára a világot – ha úgy tetszik az elért eredményeikkel a társadalom hasznos tagjává válnak -, addig szépen lassan elveszítjük saját magunkat. Ugyanakkor sokak számára vált egyértelművé, hogy ez a világalakítás könnyen vezethet egy kozmikus katasztrófába. Tény, hogy egyszer minden elmúlik, és mi magunk is az enyészettel nézünk szembe[3]. Mégis a meghalt és feltámadott Ember az, aki számunkra reményt adhat, és változást hozhat a világban betöltött szerepünkről. Haladunk valamerre, a mindennapokban pedig egyszer csak észrevesszük egy másik világ át-át törő fényeit. Még nem látunk tisztán, de annyi bizonyos, reménységünk lehet a feltámadott Jézus Krisztusban, aki megjelent, akinek a megjelenése a korai keresztyénség nem első, de egy fontos ünnepe volt.[4] A karácsony maga pedig ezt a reményt erősíti meg a számunkra. Nem az elmúlt, hanem a jelen levő Jézus az, akiben, ahogy Jürgen Moltmann írja: „Benne találtam meg a reménység erejét, mellyel képes vagyok arra, hogy higgyek, éljek…”[5]

Kell-e még foglalkoznunk a kérdéssel, hogy kire mutatnak Isten, Jézus és a Szentlélek, ezek milyen kapcsolatban vannak egymással, illetve velünk? Vajon az atomkorszakban nincsen-e meg már minden kérdésre a válasz? Eszembe jut a Heidelbergi Káté 1. és 129-ik kérdés-felelete.[6] Egyfajta keretet érzek most ebben a két kérdés-feleletben, hogy „Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?”, ill.: „Mit jelent e szócska: Ámen?”. Ez a két kérdés, és a rájuk adott válasz nagyszerűen mutatja a számunkra egyedüli reménységünket, hogy az életünket Jézus közelségében élve, már itt e földi életben az ő tulajdonának tudhatom teljes valómban, egzisztenciámban pedig nem elszakadni, hanem őt követni, hozzá tartozni kívánok.

A keresztyén reménységnek számtalan dimenziója van. Hogyan valósulhat ez meg a mindennapokban? Kire és mire kell mutatnia az emberek életében a keresztyén reménységnek? Elsősorban fel kell ismerni, hogy Istent a peremről, ahova ültette őt a posztmodern ember, vissza kell helyezni a középpontba, hiszen csak így érthetjük meg szándékait és terveit a mi életünkben.[7] Akkor, ha ez megtörtént haladhatunk tovább a szemlélődésben, és figyelhetünk fel arra, hogy valami jelek érkeznek hozzánk, amelyek túlmutatnak az emberi életen. Mi van akkor, ha az Istenhitünk elvezet bennünket egy olyan érzékelésre, ahol ízelítést kapunk abból a nem látható, még ránk váró világból? Alister McGrath írja, hogy ha Isten teremtette a világunkat, akkor ne csodálkozzunk, hogyha ez az ő jegyeit hordozza magában.[8]

Ezek a jegyek később elvezethetnek minket egy mélyebb vizsgálatra is, amelyben az anyagi világot atomjaira bontjuk le. Ez mégsem segít bennünket megválaszolni a nagy kérdéseket. Honnan jöttünk és hová tart az életünk?[9] A Jézus Krisztusba vetett hitünk, a vele vállalt közösségünk segíthet megérteni, megélni az e világban már tapasztalt mennyei és földi állampolgárságot egyszerre.[10] Hiszen a 21. század küszöbén az emberiség még mindig számtalan fenyegetésből és rabságból kíván szabadulni.[11] A szegénység és gazdagság közötti szakadék nem szűnik, családok törnek darabokra, emberi életek csúsznak szét. Az erőszak a világban egyre inkább egy totális válsággal fenyeget. A keresztyén reménységnek ebben a helyzetben kell rámutatni arra, aki a szabadulást munkálja, aki kézzelfoghatóvá teheti a számunkra azt a bizonyos másik világot. Meghívást kaptunk egy világba, ahol a gazda vendégszeretetét élvezhetjük. Sőt! A gazda maga lépett be a világunkba, hogy átadja számunkra a meghívót.[12] A karácsony történetében is hirdessük azt a Jézust, aki mellettünk áll. Nem múlt idő található itt, hanem a jelen, és a reményteli jövő. Bart Károllyal elmondhatjuk, hogy „Nem azt mondom, hogy valaki mellettünk áll, hanem azt, hogy ez a Jézus áll mellettünk. Mert teljes önzetlenséggel és végső tekintéllyel és hatalommal csak ez a Jézus tud mellettünk állni, aki első karácsonykor született meg.”[13]

Isten, mint az élet forrása bátorságot kínál a számunkra, hogy kövessük Őt, emlékezzünk életünk valódi rendeltetésére és értékére, hiszen „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall.” Ez a világ arra ösztönöz bennünket, hogy zsákmányoljunk, uralkodjunk, alakítsunk, birtokoljunk, fogyasszunk. Pál ezzel szemben arra biztat minket, hogy a jó cselekménybe ne fáradjunk el…[14]

A keresztyének Isten hűséges szeretetében reménykednek, amely közöttünk volt, megjelent karácsonykor. Erről való bizonyságtétel, ennek a felidézése és megünneplése segíthet bennünket mások számára reménységet nyújtani. A megjelent és közöttünk járt Jézusban való hit formálhat bennünket újjá, teheti a földet azzá, aminek Isten maga szánta; lakhelyünké. Reményünket táplálja az, hogy Nem a magunké vagyunk, hanem Jézus Krisztus tulajdona. Honnan ismerheti Ő a szükségemet? Nazianszi Gergely szavaival élve Jézus emberként „amit nem ismert meg, azt nem gyógyíthatta meg.[15] C. S. Lewis szerint a keresztyénség az a lencse, amellyel értelmet nyer a kép, amellyel kitisztulhat a látásunk. A Jézustól nyert új lencse segíthet tisztábban látni számunkra, mutathat rá arra, ami eljövendő.[16]

Mert nem az a mi dolgunk, hogy tetszés szerint méregessük az idő perceit, hanem hogy türelmesen várjunk, míg Isten maga alkalmas időben helyre nem állítja birodalmát… Kálvin János[17]

---

[1] Migliore, Daniel L. Faith Seeking Understanding. An Introduction to Christian Theology. William B. Eerdmans Publishing Company. Grand Rapids, Michigan 1998.  232. p.

[2] Zahrnt, Heinz. Mire jó a kereszténység? Luther Kiadó. Bp. 2002. 41. p.

[3] A kérdés tárgyalását lásd bővebben Paul Tillich Létbátorság, C. S. Lewis A fájdalom című munkáiban.

[4] Cullman, Oscar. A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa története. Tillinger Péter Nyomdája. Bp. 1992.

[5] Moltmann, Jürgen. A reménység fényei. Református Zsinati Iroda sajtóosztálya. Bp. 1989. 27. p.

[6] http://reformatus.hu/egyhazunk/mutat/6216/

[7] Zahrnt, Heinz. Mire jó a kereszténység? Luther Kiadó. Bp. 2002. 80. p.

[8] McGrath, Alister. Az ismeretlen Isten. Kálvin Kiadó. Bp. 2000. 24. p.

[9] Yancey, Philip. Rejtjelek egy másik világból. Harmat. Bp. 2007.  16. p.

[10] Yancey. 284. p.

[11] Migliore. Idm. 249. p.

[12] McGrath. 52. p.

[13] Barth Károly. A foglyoknak szabadulást. Igehirdetések. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. Bp. 1991.

[14] Yancey. 287. p.

[15] Gregory of Nazianus, Epistle 101, in Christology of the Later Fathers,Vol. 3. Edward R. Hardy. Westminster Press, Philadelphia. 1954. p. 218

[16] McGrath, Alister. Ebéd C. S. Lewisszal. Harmat. Bp. 2016.  33. p.

[17] Kálvin János. Tanítás a keresztyén vallásra. Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Bp. 1986. 207.p.