Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2019

502

Annalaes 2019.10.31. Annak reményében, hogy a remény az emberi akaraton túl mutat, hogy a homo sapiens sapiens sokáig embernek megmarad, és az intézmények látják egyszer az embert, mint a lényt. Annak reményében kívánom a keresztyén ember szabadságát, a megváltás örömét, és a közösségben megélt reformációt! Immáron 502 éve, hogy egy Ágoston rendi szerzetes komoly aggályait fejezte ki a nem evangéliumi visszaélések miatt, amit az egyház berkeiben megtapasztalt. A Krisztusban elnyerhető üdvösség, amit semmi más nem adhat meg, csak a Jézus munkájában való hit. Mert, ha elfogadjuk Jézust, mint az életünk vezérlő fonalát, a tanítása szerint élünk, minden bizonnyal megváltozik az életünk. Mondjuk meg, vegyes fogadtatása volt az 502 évvel ezelőtti "állapotfrissítésnek", vagy a kor "szociális médiáján megjelentetett" írásnak. Martinus testvér eléggé nagydarabra szabott gyerek volt, és szája is néha szabatos. A Jean fiú valamivel óvatosabban (bár egyértelműen bővebben