GondolatokkotalobnoG

A zene a lélek egyik hangja. Néha elhalkuló, néha ropogós akár a hófödte táj. Máskor meg belédbújik, mintahogy a szellő a fán szalad. Nemtudom, lehet e ember zene és szöveg nélkül, a ritmus valahogy mindig megtalálja az útját a lüktetés és a szívdobogás között, valahol a lélek és az élet találkozik itt. A zene kell, a zene a legszükségesebb mellékterméke embervoltunknak. Azt hiszem a zene kell, hogy kommunikáljunk.

"Elérkezett a nagy vita napja. Moise és a pápa helyet foglalt egymással szemben. A pápa felemelte a kezét, és hármat mutatott. Moise ránézett, és egyet mutatott. A pápa elővett egy darab ostyát és egy pohár bort. Moise elővett egy almát. Ekkor a pápa felpattant, és így szólt: "Feladom! Ez az ember túl okos. Maradhatnak a zsidók." Később a pápa elmagyarázat, mi történt: "A három ujjammal a Szentháromságra utaltam. Válaszként felemelte az egyik ujját, arra figyelmeztetve, hogy min egyetlen Istenben hiszünk. Aztán kört írtam le a levegőben a kezemmel, arra utalva, hogy Isten mindenütt jelen van körülöttünk. Válaszként a földre mutatott, mert azt akarta mondani, hogy Isten itt is jelen van. A kenyérrel és a borral arra utaltam, hogy Isten nekünk adta az eucharistiát. Mire elővett egy almát, vagyis az eredeti bűnre figyelmeztetett. Egyszerűen mindenre volt válasza. Mit tehettem volna? Közben Moise is elmagyarázta a zsidó tudósoknak, hogyan nyerte meg a reménytelenne

Éhesek vagyunk. Mire? A mindig többre. Ennyi az egész, szeretnénk valami mindig többet. Előttem van K. Clark civilizációjáról való sorozata / a könyvet még nem olvastam, csak a sorozatot láttam/ amiben végigjárja a klasszikustól a modernig a civilizációt. Éhesek vagyunk. De mire? Arra, hogy bebizonyítsuk, ami előttünk volt, az nem én vagyok, hanem más valami volt, és akik utánunk jönnek, azok büszkék lehetnek ránk? Meddig lehet ezt fokozni? Ameddig a szív megáll. Ameddig dobog, utánna már nincs mit fokozzak. Mindent megragadunk, és megteszünk azért, hogy nyomot hagyjuk a nyomon, és a mulandóságunkat elfelejtsük. Ahogy Clark végigjárja a  korokat, ahogy kinyílik, majd bezárul, majd újra kinyílik a tér. Valahogy mindig nyomot akarunk hagyni. És hogy ennek mi az ára?! Nem mindig törődünk vele. Nem érdekel minket. Mostanában tudatosult bennem, hogy mennyire szeretjük mi a mi kis univerzumunkat- közhelyszerűen a komfortzónánkat. Mi kell ahhoz, hogy innen mi kimozduljunk? Minek kell törté

Nem félelmetes, és nem igazán olyan veszélyes. Számomra viszont olyan emlékeket idéz, ami szinte felér azzal a bátor mutatvánnyal, mondjuk azzal, hogy megszelidítem az oroszlánt. Nem cirkuszban, nem a porondon, hanem a mindennapi életben, egy vizsgán. Régen féltem ettől a könyvtől, hiszen ebből volt nagyon sok vizsgám, és tanulnivalóm. Tegnap hozzám került a könyv. A könyv, amiből tanultam amikor még diák voltam... Most ismét diák vagyok, és valmivel messzebb jutottam az angol ismeretében is. Szóval, most eredetiben elkértem ezt a könyvet. Nem rossz, de lehet, hogy a nyár erre rámegy... akkor is megszelidítem ezt az oroszlánt! Izgalmas, összegző, újszerű!

Nem vagyok jó emberismerő. Van akit megismertem, van akit nem. Van aki a segítségemet kéri és eltűnik mint szürke szamár abban a nevezetes ködben, és van aki odajön segíteni. De legtöbbször nem történik meg az, hogy valamit felfedezzünk, valami értékeset meglássunk. Emberi dolgok, az ember dolgai. Őszintén néha egy kommunikációs katasztrófaként élem meg a mindennapokat. Ezen változtatni kell, változni kell, mert aki változik marad hű, mihez is? Talán az emberségéhez, talán a nyitottságához, talán ahhoz, hogy el tudja fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Ennyi. Nem vagyunk egyformák. Mást és másképpen kommunikálunk, szeretünk, csinálunk vagy élünk. Vannak dolgok, aminek a margójára kell írni, és kész! Vannak dolgok, ami mellett meg csak el kéne mennem. Azt hiszem nem az zavar, hogy ha kérdezek nem válaszolnak. Mert van aki jobb szereti a fész-tu-fészt. Talán az jobban zavar, hogyha nem is kérdeznek, és tudom, hogy az én kérdéseimre meg soha nem is fognak válaszolni. Ennyi. Ennek a

szétszakadva mindent papírdarabokra dobtam, egy apró lapot magamból kiszakítottam, Hol egy vessző, Hol pedig egy pont Elmaradhatott, Hiszen mindegy papírlapot szétszakítatott! Rémálom minden sorban, se nyelve se formája, Csak megütközésből ki-ki tekintő, kilógó verslába. Összerakni egy-egy betűt, hogy szavakban fentmaradjon, Befejezném a versem, de papírlapom szétszakítatott. Ott fent a felhőkőn áthatoló égi szemekből, Látják ezt a diszharmóniát, Lélekből lélekig összerakták, Sorokból szemekbe,szemekből Szívek mélyére zárták. Kitörölném, de elszakadt, Elveszett egy papírdarab. Megis találom. Nem is kerestem. De a nyoma mindig ott maradt bennem. Utóhang helyett csak egysort, Még rémísztőbb lett, belátom, Hogy mindent bejártam. Golgotát, poklot, Közben a fél világ rám omlott, Szétszakadva teljesen, Terakj össze Istenem. Minden szavát megittam, Hegyről mégsem prédikáltam. Mert a papír elszakadt, S bennem, egy hiba marat. Hegyről mégse préd

Manapság rájöttem arra, hogy ha választok egy hivatást, akkor azelől nem menekülhetek el, de még csak meg sem futamodhatok. Végig kell csinálni. Évekig kifogásaim voltak. Mostanra viszont elfogytam a kifogásaimból. Lelkész szeretnék lenni. Eltelt 10 év. Most már nem ennyire egyszerű a történet. Hiába van a hivatás, hiába van az elhívás, nem látom a végét. Nem tudok mást tenni, csak megteszem azt amit bírok, és a többit meg odabízom! A hivatásról a favágó jutott eszembe. Annak is kitartás kell, és lehet nyafogni, meg minden, de ha nem izzadok nyáron, akkor télen megfagyok... szóval muszály, küzdenem. Még akkor is, ha elbuknék ezen az úton, ha valami olyan akadályba ütköznék, ami miatt nem lehetek lelkész, még akkor is muszály küzdenem! Mert meg kell tennem mindent, és a többit meg odabízom....

Most megosztom veletek nép azt az idézetet, ami a figyelmemet a teológia felé fordította. Figyelem. Felkavaró sorok következnek! "Ha Isten jó, akkor bizonyára tökéletesen boldognak akarja megalkotni teremtményeit, ha pedig mindenható, akkor képes meg is tenni, amit kíván. De a teremtmények nem boldogok. Istenből tehát hiányzik vagy  a jóság, vagy a hatalom, vagy mindkettő." Ez a fájdalom problémája a legegyszerűbb megfogalmazásban. Úgy tudunk felelni rá, ha kimutatjuk, hogy sem a jó, sem a mindenható, sőt talán a boldog szó sm egyértelmű." C. S. Lewis Mindig beleütközök, mindig elgondolkodtat, felkavar. És még egy, Lewis George McDonaldot nevezi szellemi tanítójának, a skót lelkészt, írót. Neki is van egy klassz idézete. : "Az én erőmmel kell erősnek lennetek, s az én áldásommal áldottnak, mivel nem tudok mást adni nektek"

Imádság. Ilyenkor gyakrabban használt wifi kapcsolat a spirituális- egyébként nagyívben elkerült- világgal. Istenhez imádkozunk a legtöbbet, mondhatni a mennyben túlóra van ilyenkor vizsgaidőszak alkalmával. Hiszen mit csinál a diák? Egész évben feszülten koncentrál, hogy ki ne derüljön, már megint lemaradt. Mire rájön, hogy elfelejtett egy fél évig imádkozni, késő, kezdheti előről a tanulást, imádkozhat az alvás ellen, imádkozhat a sikeres vizsgáért, a nyugalomért, az ilyenkor oly kórosan fellépő stressz tünetek enyhüléséért. Válasz: amikor a diák rájön, hogy ez a wifi hálózat a végtelenségig terhelhető, akkor is le kell ülni tanulni, ha esetleg a neptunüzenet azt mutatja, hogy még 2 nap van a vizsgáig. Nem ment fel bennünket a válasz a saját felelősségünk alól... az ilyen mondatok, hogy bocsásd meg, ha elbóbiskoltunk, vagy ha éppen átlapoztunk egy tételt talán gyakrabban keverednek bele az imádságba, de hát ez már csak egy ilyen időszak, mindenhol zárás van! :-) Így az imára a

Nem jó, nem akarom, hiszti és más egyéb... Ezt akkor mondhatnám, ha Isten nem a legjobbat adná. Minden döntés és minden lehetőség mellett Isten mindig  a legjobbat adja nekem. Legjobb a családból, mégha néha hiszti, akkor is a legjobb Legjobb a baráti körből, mégha néha úgytűnik, hogy nincsenek körülöttem, akkor is olyanok vannak benne, és olyanok vannak körülöttem, ami a legjobb Legjobb a segítségből, akkor amikor elesek, akkor megtanulom, hogy fel kell állni, hiszen a győzelmet számtalan fiaskó előzi meg Legjobbat kapom a könyvekből is, hiszen elém hoz olyanokat, amelyek eddig építettek - na jó, talán akad 1-2 ami nem, de azok most nem ugranak be Legjobb a betegségekből, állapotokból- szuper nem? Még abból is a jobbikat kapom, laktózértékenység-annyi beszélgetés indult ki ebből, hogy csak na csak, miaz, hogy kaptad el...ect :) Folytathatnám. De nem. Nehéz ezek után nem hálásnak lenni, hogy minden emberi hülyeségem kapcsán, ő mégis a legjobbat hozza ki a történtekből. Még akk

Ma olvastam ezt azt. Azt hiszem lemaradtam, vagy túlhaladtam magam. A versek, vagy ami a sorokból maradt a kizsigerelés után, hát hogy is mondjam, múltidéző, múltfelejtő önvallomással megspékelt szavak. Nem igazán tudodm, hogy mi maradt ma a versből, de ha kizsigereltük, és kimiskároltuk őket, akkor azt hiszem közel járunk a megoldáshoz. Azt hiszem túlzottan hozzászoktam a rímekhez, mint valami melléktermékei a versírásfélének, ahogy a méhészet termeli a propoliszt, úgy termeli a versírás a rímeket, előbb vagy utóbb. Nem is tudom, egyszerűen csak kell. Amit olvastam az nem tetszett, amit olvasott az már mintha rímekbe szedett gondolat lett volna. Zakatol a fejem, és akármennyire is el akarom felejteni, hogy ma bárki adhat ki lapot a kezéből, bármilyen név, nem alatt, nem megy. Mert ma bárki adhat ki lapot a kezéből; ez egy kicsi ország, itt nagyon nagy mérőidexe van a kapcsolati tőkének. Mindazonáltal bárki aki megfeji a tollát, és kipotyogtat belőle egy két sort mégis valami bátors

Az alább olvasható sorok nem a képzelet szüleményei, vigyázat! Ha olyan környezetbe kerülsz, ahol nem ismerik Istent, és nem tudnak semmit a Jézuskövetéséből nyert örömről, akkor még hasznát is veheted megmagyarázni bizonyos fogalmakat, vagy egyszerűen csak vedd úgy, hogy próbálom lefordítani az evangéliumot, vagy sikerül, vagy nem... A napokban feljött egy két gyereksláger, amit még a vasárnapi iskolában, otthol tanultam. Zsír kis számok, igazán nagy tartalommal rendelkeznek, és hát megvallom, még én magam sem hittem, hogy mekkorával... Napok óta ezen túráztatom az agyam, és egyszer csak beugrott... beng.... rossz májúság, vagy sem, de ennél extrémebb módját annak, hogy közelítsek emberekhez akik eddig még soha nem hallották az örömhírt, szóval nem találtam. Párhuzamot, vagy ha úgy tetszik parafrázist vontam, és a következőre jutottam,  hogyha aktív fiatal életüket élő emberek között kellene ezekről beszélnem, akkor a 'speed' - lehetne, mondjuk, az "Indul már

Meg kell mondjam, végtelenül egyetértek azzal, hogy néha túlbonyolítjuk a dolgokat! Nem kell túlbonyolítani! Ennyi... „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség”Pilinszky 

nyárváró nejemnek Betört a nyár a kertbe. Tövestül zölden jött be. Minket besütött a mába, nyomunkat ott őrzi még az a furcsa körkörös emlék beleszédültem tudatába. Ragyogóbb az minden napnál! Hol kezdődik? Hol a vége? Kötélhúzás mindkét vége! Megremeg, de el nem tépheted. S akkor beragyogja az életed. 

Vannak kötelékek, amelyek erősebbek mint akármilyen ragasztó. Nem lehet leírni azokat, de mégis stabilan tartanak egy olyan helyzetben, amely a földi élet előrehaladásának szempontjából, szinte tarthatatlan, a civilizáció szempontjából pedig civilizálatlan. Nehéz körülírni, mert teljesen körbeveszbennünket, véd, életben tart minket mások számára. Ma olvastam egy postot a fb-on. Isten még a megrepedt nádszálat sem töri el, és a füstölgő mécsest sem oltja ki, mégha annak ki kellene aludnia. Jön újnap, jön új kihívás, új nehézség, de vannak ragasztók, amelyek j obban összekötnek, mint bármi mást. Mint ez a kis fa is, amire rászegelhettek, vagy ragasztottak egy cipőt. Ötletes! Bár, lehet, hogy káros a fára, de ötletes! Örülök, hogy én is ilyen kötelékben élhetek, ami nem szakad el, és ami teljesen körbevesz! " A megrepedt nádszálat nem töri el , a füstölgő mécsest nem oltja el." (Ézs. 42, 2)

Ma megkérdezték tőlem , hogy hogy vagyok. Meglepődtem, mert nem szokták túl gyakran megkérdezni, és ha meg is kérdik, nos akkor sem mindig azért, mert érdekelne is akárkit. Úgy előttem van az a jelenet, a Larry Crown-című filmből, hogy bejön a tanár a State College-ba, és elkezd ordibálni, hogy takarodjon innen kifele mindenki, takarodjon ki az, aki nem tud törődni... Hát, nem tudom, a törődés, lehet egy meglepő kérdés is, ami lefegyverezi az embert, és nem hagy más választást, minthogy elmondja, azt ahogy van. Ez az én esetemben, Nagyszerűen vagyok, formulával el is lett intézve. Hiszen mostani állapotom terminus technikusa az, hogy remekül vagyok, meglehet azért, mert törődök, és velem is törődnek?! CARE-GOndOSKodás. Egy szóval, egy kávéval, egy két értelmes emberi szóval kiemelni az életet abból a mindennapi rohanásból, feszültségből amiben van... Ez a kérdés jólesett, és most én is kérdezem, Hog vagy!? Jó tudni, hogy nem egyedül vagyok, hanem kollégák, barátok, család vesz k

A jövendő generációk boldogsága... Ki tudhatja előre, hogy miből áll? Ki beszélt ezekkel a jövendő generációkkal? Ki tudja, milyen bálványokat fognak ők imádni? Annyit változott a boldogság fogalma a századok folyamán, hogy senki se veheti magának a bátorságot, hogy előre meghatározza. Attól nem leszünk boldogok, hogy fehér kenyéren taposunk, és belefulladunk a tejbe. De már ma azok lehetünk, ha megosztozunk másokkal a szűkölködésben. Ha csak a "boldogsággal" és a szaporodással törődünk, értelmetlenül népesítjük be a Földet, és egy félelmetes társadalmat hozunk létre. Szolzsenyicin

  Nehézség, olyan ez, mint egy határ. Amikor döntesz,  lépsz vagy nem lépsz. Elég jó keresztény vagyok, vagyok e egyáltalán keresztyén, hiszen kívülről úgy látszik hitetlenkedem, belül csak énlátom hogy jól akarok dönteni. Bízok e a képességeimben, hogy kitolhatóak a határaim, vagy ismerem már annyira magam, hogy erre esélyem nincs?! Átlépsz vagy nem, belépsz vagy nem. Kimozdulsz a holtpontról vagy nem. Dönteni kell, és a döntés nem egyszerű, mindennapi határaink folyton változnak, én úgy gondolom. Hol kitárulnak, hol bezárulnak, de változnak!! Vagy megtalálom az utat, vagy nem. De keresnem kell! Enélkül elveszett vagyok, lehet, hogy pont a keresés az utam!? Mint a hegytető, egyik oldal lejtő, másik oldal lejtő, de a hegytető egy jóideig járhatónak tűnik. Értékes vagy, Értékes vagyok Isten számára. Akár jól viszonyul a határátlépéshez akár nem. A vámot ő már megfizette!

Két dologhoz tudnám a változást hasonlítani. Az egyik az olyan, amikor Isten át tesz bennünket az egyik kezéből a másikba. Nem kivet, nem eldob, hanem csak új helyzetbe állít minket. A másik meg olyan mint ha elköltöznék narniába.... Nem mindig tudok igenlő választ adni a változásra, de mindig igent kell mondanom Istennek a gondviselésére. A kép lehet, hogy nem a legjobb az én szempontomból, de azt hiszem kifejezi a változás közeledtét...