Ez a bejegyzés rövid lesz.
Ennél kicsit mégis hosszabb. Amikor kilépek hajnalban az ajtón a jó múltkorában, még nem is sejtettem, hogy milyen jellegű kalandok várnak rám, az út folyamán, míg elérek a képzés helyszínére. Képződök. Azt már az ajtó becsapódásakor is éreztem. A hajnali órákban csak a műszakosok húznak el melletted, talán nem is olyan édes álomból ébredve. Még látni lehet az éjjeli csillagokat, ahogyan ott ragyognak, ott valahol. A nap pedig lassan kússza fel magát az ég küszöbére, hogy onnan jelezze, jövök. Nem maradsz ma sem izzadás nélkül, és egyéb ájtatos pillanatok nélkül. A vonaton a cellaszerű fülkém lassan megtelik emberekkel, és mintha kicsiny kis gyülekezetté vált volna, elkezdenek az emberek beszélgetni. Jómagam maradok remete. Meg se szólalok, hisz milyen bölcsességgel lehetne megtoldani azokat a jelzőket, amely a nem megfelelő sebességgel célja felé cseppet sem igyekvő vonatot illethetnék. _Nem, nem írják át a menetrendet, pedig tudják, tudják, hogy 30 percet tuti késni fog, ha csak 10 percet késik, már érzed a mámort, hogy igen, teret és időt meghazudtolva haladsz előre. Bármennyire is siet az ember, nem lehet elég nyugodt. A kicsiny közösség lelki hangulata kezd rám ragadni. A vonatnak egyébként ilyen közösségösszezáró ereje van. Én azt csinálnám,ha kettő-három nem egyezik, bezárnám őket egy ilyen kis kellemes 40'-os cellába, és megindítanám a vonatot vidékről fel, igen, oda fel. Majd kibékülnek, ha meg nem... Hát járulékos veszteség, ugye...
És éreztem a kis közösséget, éreztem, hogy az emberek egy olyan hangulatba kerültek, hogy ezt akkor is túlélem
~ˇ^˘˘˘°˛`˛;@>>Ł#<@ŁĐ ..... hangzatú szavak helyett inkább igyekeztek nem magukban, hanem a körülményben hibát keresni. Ugye, hiszen miért nem költözik a lelkem oda fel, miért jár be vidékről? Miért itt dolgozik egyáltalán, vagy miért nem tolja meg a vonatot, ha úgyis visszafele gurul a lejtőn. Komolyan mondom Vonnegutnak igaza volt. Az igazság végül úgyis győzni fog, csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződnie, mint a maffiának. Valahogy így. Átjárt az út végére engem is ez a fajta közösségi erő, és akkor, ott éreztem, hogy van egyfajta hitbeli meggyőződésem, mert a 20 perces késésnél nem váltottam tömegközlekedésre. Hittem, hogy elérem célomat, és ha kell odafutok, oda stoppolok a Kökiből, és akkor is....
Na persze, a metrópótló busz egy másik bejegyzést megér. Elég volt egy napra ennyi áhitat. Istennek legyen hála, hogy ez is, számomra csak egy emlék. Így meggyőződésem van arról, hogy ez a fajta cella, erősítette hitemet, hogy a kitűzött célt el fogom érni, még ha meg is kell toljam a gépet.
Ha idáig elértél érzed, hogy még komoly gondjaim vannak rövid fogalmi meghatározásával. Egy hős vagy, ha eddig elolvastad!
A nagy szünet hamarosan véget ér, már a kanyarban kiált felénk a falánk ősz, bús lombkoszorúval búcsúzik a nyár, elmúlik, mintha sose lett volna....persze a kilók kilógnak, szóval valahogy csak annyit, hogy tartalmas készülést az őszi túlélőtúrákra mindenkinek! Legyen hitetek, oda fogtok érni!
Ennél kicsit mégis hosszabb. Amikor kilépek hajnalban az ajtón a jó múltkorában, még nem is sejtettem, hogy milyen jellegű kalandok várnak rám, az út folyamán, míg elérek a képzés helyszínére. Képződök. Azt már az ajtó becsapódásakor is éreztem. A hajnali órákban csak a műszakosok húznak el melletted, talán nem is olyan édes álomból ébredve. Még látni lehet az éjjeli csillagokat, ahogyan ott ragyognak, ott valahol. A nap pedig lassan kússza fel magát az ég küszöbére, hogy onnan jelezze, jövök. Nem maradsz ma sem izzadás nélkül, és egyéb ájtatos pillanatok nélkül. A vonaton a cellaszerű fülkém lassan megtelik emberekkel, és mintha kicsiny kis gyülekezetté vált volna, elkezdenek az emberek beszélgetni. Jómagam maradok remete. Meg se szólalok, hisz milyen bölcsességgel lehetne megtoldani azokat a jelzőket, amely a nem megfelelő sebességgel célja felé cseppet sem igyekvő vonatot illethetnék. _Nem, nem írják át a menetrendet, pedig tudják, tudják, hogy 30 percet tuti késni fog, ha csak 10 percet késik, már érzed a mámort, hogy igen, teret és időt meghazudtolva haladsz előre. Bármennyire is siet az ember, nem lehet elég nyugodt. A kicsiny közösség lelki hangulata kezd rám ragadni. A vonatnak egyébként ilyen közösségösszezáró ereje van. Én azt csinálnám,ha kettő-három nem egyezik, bezárnám őket egy ilyen kis kellemes 40'-os cellába, és megindítanám a vonatot vidékről fel, igen, oda fel. Majd kibékülnek, ha meg nem... Hát járulékos veszteség, ugye...
És éreztem a kis közösséget, éreztem, hogy az emberek egy olyan hangulatba kerültek, hogy ezt akkor is túlélem
~ˇ^˘˘˘°˛`˛;@>>Ł#<@ŁĐ ..... hangzatú szavak helyett inkább igyekeztek nem magukban, hanem a körülményben hibát keresni. Ugye, hiszen miért nem költözik a lelkem oda fel, miért jár be vidékről? Miért itt dolgozik egyáltalán, vagy miért nem tolja meg a vonatot, ha úgyis visszafele gurul a lejtőn. Komolyan mondom Vonnegutnak igaza volt. Az igazság végül úgyis győzni fog, csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződnie, mint a maffiának. Valahogy így. Átjárt az út végére engem is ez a fajta közösségi erő, és akkor, ott éreztem, hogy van egyfajta hitbeli meggyőződésem, mert a 20 perces késésnél nem váltottam tömegközlekedésre. Hittem, hogy elérem célomat, és ha kell odafutok, oda stoppolok a Kökiből, és akkor is....
Na persze, a metrópótló busz egy másik bejegyzést megér. Elég volt egy napra ennyi áhitat. Istennek legyen hála, hogy ez is, számomra csak egy emlék. Így meggyőződésem van arról, hogy ez a fajta cella, erősítette hitemet, hogy a kitűzött célt el fogom érni, még ha meg is kell toljam a gépet.
Ha idáig elértél érzed, hogy még komoly gondjaim vannak rövid fogalmi meghatározásával. Egy hős vagy, ha eddig elolvastad!
A nagy szünet hamarosan véget ér, már a kanyarban kiált felénk a falánk ősz, bús lombkoszorúval búcsúzik a nyár, elmúlik, mintha sose lett volna....persze a kilók kilógnak, szóval valahogy csak annyit, hogy tartalmas készülést az őszi túlélőtúrákra mindenkinek! Legyen hitetek, oda fogtok érni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése