Mostanában amikor belépek egy oktatási intézménybe, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy mikor találjuk meg a nyelvet, amit megért a gyerek is. Mikor szólítjuk meg a gyermeket. Mert bizony sokszor a gyermek, már nem is annyira gyermek. Látja, és tudja, hogy mit csinálhat, meddig mehet el a határban. Látja és tudja, hogyha mások megússzák, ő is biztosan megússza. Nos, az érdekeltséget nehéz felkelteni a gyermekben, hogy nem megúszni, megélni kell, a keresés, felfedezés lehetőségét. Hogy előre vihessük ezt a világot, a Földet, amit az unokáinktól kaptunk kölcsön.
Egy érdekes előadás. Nem vagyok kőkemény tanár, mert nehezen mérhető tárgyam van, igazándiból csak részkompetenciái mérhetőek, de mégis, ha odafigyelünk, ha lényegiben használjuk a hittant, kicsit hozzátesz a rajzhoz, a művészethez, az irodalomhoz, történelemhez, drámapedagógiához, stb. De ebben megtalálni az egyensúlyt, úgy, hogy a gyerek ne kapjon hányingert, és ne forduljon ki az útról, ha meglát engem a városban, vagy az iskolában. Hát számomra az már fél siker, -persze ha az ifi közösségekben látnám őket, az lenne az igazi tényleges siker.
Egy érdekes előadás. Nem vagyok kőkemény tanár, mert nehezen mérhető tárgyam van, igazándiból csak részkompetenciái mérhetőek, de mégis, ha odafigyelünk, ha lényegiben használjuk a hittant, kicsit hozzátesz a rajzhoz, a művészethez, az irodalomhoz, történelemhez, drámapedagógiához, stb. De ebben megtalálni az egyensúlyt, úgy, hogy a gyerek ne kapjon hányingert, és ne forduljon ki az útról, ha meglát engem a városban, vagy az iskolában. Hát számomra az már fél siker, -persze ha az ifi közösségekben látnám őket, az lenne az igazi tényleges siker.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése