Háborgó pünkösd

mennyi vers szakadt rám hirtelen.
a sorok közt elvesznék, csendesen.
Kiútat nem lelek, megannyi néma
rím, Kik kúsznak oda-vissza,
mintha megannyi nyelv lenne
énbennem.

/Meghaltak mind, csak a rímek
melyek hirdetik nevetek.
Csontotok elrohadtak,
de ittmaradt
egy versben megbújó gondolat./

Nem hagyni kell, csak engedni
Szabaddá tenni, menni,menni!
Küzdj meg a sorokkal,
Mert legyőznek,
Harcokban edzettek
Nem félnek!

Mennyi vers szakadt rám hirtelen
vesztemet a sorokközt lelem.
Ide-stova csupa kusza helyen
alig értem, lélektelen,
egy kettő odacsapott már nekem.

Ó bár lelnék utat,
Mi túlmutat, a sorokat
rámszakító végtelen egeknél,
Lelném lelkedet beleszőve
Hogy csak szólna végre,
Hallnám hangodat Tenéked,
Ne lennék Árnyékországban vendéged!

Törne rám ezer nyavajád!
Mégis csak kegyelmed áraszt Ki rám!
Vesszen minden mi drága volt,
Por és hamu födte, elmúlt.

Lobogna lelkemben Pünkösdnek lángja,
Életet, melegséged, rólad híreket,
szétküldeném, a sorokon túl, a világba.
Olvasd, érsd, megkaphatod az életet.
Kérned kell csupán,
Ha lélekben elhiszed.

Szoborként állok, minden leütésnél;
Dolgozik rajtam a Mester,
De a hírek jönnek-mennek,
Azt mondják ezek a szombrok
egyszer Lélekkel majd Élettel megtelnek!