múló idő

Mióta nem fog rajtam átka
szabad lettem végre, valahára
telnek múlnak a napok
érzem a télből, tavaszba rohanok.

Jadis csak fortyog magába
Pedig azt hitte megfogott magának
Felvette minden nap magát;
mint valami álarcát,
viselte salyát átkának súlyát!

Lépdel a szabadság mellettem
a leterített napokon; északon
keleten, délen és nyugaton.
Nem kell félnem, az álom
vendégem lehet egészen.
Sem bősz útálat, sem kétely
nem tört rám oly szenvedéllyel
mi letörhetne bennem kedvet,
s szórná szét örömöm;
de meglett!
Megtört hatalma elterül,
mint lélektelen, ki hegedült.
Az eleresztett lélek, lelketlen
külön a test, embertelen.
Lélek nélkül csendesen,
sem tündék, sem koboldok
Nem érthetik meg e dolgot.
Nem rejtőzik oly tudomány,
mi felhozná a szívből a homályt.

Sem titok, sem fúriák,
nem szablyák többé útját,
A boszorkány halott; elégett!
Porlyát szétszórta a végzet.

Ashlan nyomát látom,
nyomában biztonság jár
barátom.
Kövesd őt a megmentőt,
Légy te is része a mesének;
a történet ne itt érjen véget!