ami a versből maradt

Ma olvastam ezt azt. Azt hiszem lemaradtam, vagy túlhaladtam magam. A versek, vagy ami a sorokból maradt a kizsigerelés után, hát hogy is mondjam, múltidéző, múltfelejtő önvallomással megspékelt szavak. Nem igazán tudodm, hogy mi maradt ma a versből, de ha kizsigereltük, és kimiskároltuk őket, akkor azt hiszem közel járunk a megoldáshoz.
Azt hiszem túlzottan hozzászoktam a rímekhez, mint valami melléktermékei a versírásfélének, ahogy a méhészet termeli a propoliszt, úgy termeli a versírás a rímeket, előbb vagy utóbb. Nem is tudom, egyszerűen csak kell.
Amit olvastam az nem tetszett, amit olvasott az már mintha rímekbe szedett gondolat lett volna. Zakatol a fejem, és akármennyire is el akarom felejteni, hogy ma bárki adhat ki lapot a kezéből, bármilyen név, nem alatt, nem megy. Mert ma bárki adhat ki lapot a kezéből; ez egy kicsi ország, itt nagyon nagy mérőidexe van a kapcsolati tőkének.
Mindazonáltal bárki aki megfeji a tollát, és kipotyogtat belőle egy két sort mégis valami bátorságról tanúskodik, valaki eljut a kiadásig, valaki meg megmarad az íróasztal kiadónál. Én utóbbi vagyok. Magam is néha ténykedem, és megfejem a tollat, de ami a versből manapság marad, azthiszem a vers se ismerne magára.