A héten, vagy a múlt héten sétálok haza a munkából. Igazándiból ennek a történetnek nem is lenne olyan nagy csattanója, sőt még csak hangsúlyos sem lenne a betonfalak között zajló vad természet menetének, ha hetekkel később nem kerül a kezembe egy könyv-illetve elnézést, napokkal később nem kerül a feleségem kezébe egy könyv...
Kelet vidékeit, mint valami Középföldét írják le néha, melyek orkok és tündék csataterét jelentik, s ahol néha egy egy sárkány vagy a törpök zavarják csak meg az emberek életét. Hát az én életemet, amint ebben a keleti városban hazafele sétáltam egy nagyobb lakoma zavarta meg. Mint mondtam, számomra nem is lenne ez gond, de ezt a lakomát egy varjú végezte egy másik madáron, első pillantásra élvezve minden falatot. Amint láttam, hogy nem adom fel utam célját, lakomáját ugyan féltve, de szemét folyton rajta tartva a varjú odébb állt. De nem ám egy másik fához, nem ám egyfajta röptényi magasságig, hátha ugye mégis kereket oldanék az estebéddel...
Hogyismondjam nem volt ínyemre a lakoma, és mihelyt a vészjósló jelenlétem távolodni látszott, ismét nagyban belevetette magát az apró, élettelen kis darabkákba, melyből egy ideig ő maga is élő maradhatott...
Nem is tűnt fel, el se mondtam senkinek, mert hogy minek, az élet viszi a maga szekerét, és hát minek is keltsem rossz hírét? Napokkal később jobbik felem kezébe vett egy könyvet, -ez nem a reklám helye, de középföldét és a korabeli, középkori mágikus világot kívánja kicsit közelebb hozni a 21. század élettelen olvasóihoz... Na elég az hozzá, hogy az előbbi történettel a zsebünkben, és ezzel a könyvvel a kezünkben a következő mondaton akadt meg a tekintete jobbik felemnek...
idézet
"Az igazi Középföldén a varjakat dögevő madárként ismerik. Látták őket, amint csatatereken a halottak húsát csipkedik és tépi, és ettől igen csak rossz hírük kelt...A holló fennen sikoltott, feketén és halotti húsra mohón... A holló élvezte a munkát..."
Ezek után ezt a történetet, és az előbbi véres eseményt a madárral meg velem - véres a madár számára - hagynám egy kicsit a levegőben lógni, hátha egyszer csak leér a lába...
Kelet vidékeit, mint valami Középföldét írják le néha, melyek orkok és tündék csataterét jelentik, s ahol néha egy egy sárkány vagy a törpök zavarják csak meg az emberek életét. Hát az én életemet, amint ebben a keleti városban hazafele sétáltam egy nagyobb lakoma zavarta meg. Mint mondtam, számomra nem is lenne ez gond, de ezt a lakomát egy varjú végezte egy másik madáron, első pillantásra élvezve minden falatot. Amint láttam, hogy nem adom fel utam célját, lakomáját ugyan féltve, de szemét folyton rajta tartva a varjú odébb állt. De nem ám egy másik fához, nem ám egyfajta röptényi magasságig, hátha ugye mégis kereket oldanék az estebéddel...
Hogyismondjam nem volt ínyemre a lakoma, és mihelyt a vészjósló jelenlétem távolodni látszott, ismét nagyban belevetette magát az apró, élettelen kis darabkákba, melyből egy ideig ő maga is élő maradhatott...
Nem is tűnt fel, el se mondtam senkinek, mert hogy minek, az élet viszi a maga szekerét, és hát minek is keltsem rossz hírét? Napokkal később jobbik felem kezébe vett egy könyvet, -ez nem a reklám helye, de középföldét és a korabeli, középkori mágikus világot kívánja kicsit közelebb hozni a 21. század élettelen olvasóihoz... Na elég az hozzá, hogy az előbbi történettel a zsebünkben, és ezzel a könyvvel a kezünkben a következő mondaton akadt meg a tekintete jobbik felemnek...
idézet
"Az igazi Középföldén a varjakat dögevő madárként ismerik. Látták őket, amint csatatereken a halottak húsát csipkedik és tépi, és ettől igen csak rossz hírük kelt...A holló fennen sikoltott, feketén és halotti húsra mohón... A holló élvezte a munkát..."
Ezek után ezt a történetet, és az előbbi véres eseményt a madárral meg velem - véres a madár számára - hagynám egy kicsit a levegőben lógni, hátha egyszer csak leér a lába...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése