Ház ez se lesz egy Tempefői az is biztos

Amit ha látsz úgysem hinnéd.

Szemedbe szél szalad,

Suhansz egymagad.
Csend birtokában kopácsol
A küllők alól előkúszó kósza
Gondolat.

Ott egy lepke, amott megy emlék,
Egy motor itt nemrég égett,
A fasor közt a gondolatok
Új életre kelnek.
Gurul a perc.

Összeszorított percek, lüktetés,
Hogy a magamnak kitűzött mindennapok
Újra kikelve ragyogjanak.
Idő pereg, az út egyre csak fogy alólam,
Hazafelé.

Fordul a sor, fordul a vers,
Mert a szelek fordítják megint,
Hóbortosak a vándorlók...

Lassan ami hazavezet,
Csak tekerd meg a sorokat,
ha rezeg.
Lassan lesz ami hazavezet.

Nem kell hogy nagy gondolat szülessen,
Gondodat úgysincs aki temesse csendben,

Szülessen gondod temetése,
Lassan hazagurulsz végre,
Benned a kör önmagába visszatérő
emléke.

Beért a nap tégedet,
Melegít, ébresztget, fényesíti
perceit. Ezüstös fényt
csak a hold vetíti ki.
A szél csak szalad,
De a kép benned marad...