Egy Faludy

Odakint most oly társadalomba kerülünk, mely elbutítja, korrumpálja ésés ahol a létfenntartási ösztön és a közhangulat állandó züllésre kényszerít.

Felégettem magam mögött minden hidat és örülök, hogy a hidak felégtek. Hosszú az utam, tanulok, egyre többet s többet tudok és kevesebbet értek.

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely engem betölt; téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad; nézésed kék halai bennem úsznak; megérezlek, ha még a sarkon túl vagy. Te vagy a tükör, hol magamra látok; az ablak: abból nézem a világot, s a labirintus: mindig benned járok.

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Az ismeret ma mindenkit magányos
toronyba zár, ahol a téboly szálldos,
hol nem lelünk hitet, harmóniát,

gyógyszert a halál és a jövő ellen,
sem vigaszt. Mentől többet tud az ember,
annál kétségbeejtőbb a világ.

........................................................................................

Egykor magamról hittem, hogy abszolútnak jöttem
a földre, és elérek, mit akarok, akármit
mint az autochtón zsarnok, úgy térben mint időben.
Azóta ráébredtem, hogy relatív vagyok csak.

...............................................................................................................................

Mindig csodálkozom, mikor egyes barátaimtól és ismerőseimtől hallom: szeretnének olyan boldogok lenni, mint amilyennek én látszom. Nem tudom, mennyire igaz ez, vagy sem. A boldogság nem mérhető semmiféle műszerrel, kérdezőlappal vagy szellemi meghatározással. Nem tudom, boldog vagyok-e, vagy sem. De az engem körülvevő boldogtalanság mennyisége és intenzitása mindig meghökkent. A boldogtalanság ugyanis látható, nyilvánvaló, és ha nem is mércével, de azért elég pontosan mérhető.

...................................................................................................

Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben.

............................................................................................................
Egyszerre mégis otthon vagyok nálad,
s fölöttünk a szerencse őrködik.
Beszélgetésünk folyója kiárad,
és megtanultuk, hogy időnk rövid.