kaleidoszkóp

Sokszínű. Így lehet azt jellemezni, amit most érzek. Ebből több szín igen vidám, és több pedig homályos. Csak két szó, és megjegyzés.

Nem vagyok megelégedve soha magammal. Hát igen. Családi örökség. Na de vajon mások mit gondolnak rólam. Amióta Levente Péterrel volt szemináriumi foglalkozásunk, ez mindig bennem van. Ki vagyok én? Kinek látnak engem mások? Kinek szeretnék Látszani? Őrület. Mint valami búgócsiga, csak körbe körbe, és most az elmúlt hónapokban jött még egy kérdés, ami pedig elemeiben rengetett meg mindent. Miért vagyok keresztyén?  Ismétlem elemeiben, tehát nem az atomokról beszélek, annál jóval kisebb játékosokról az elem és anyagok világában, kvarkokról, és húrokról beszélek, és az annál még kisebb részekről.

Így sokszor elgondolkodtam azon, ha egyszer vége ennek az egésznek, és megyek tovább arról a bázisról, ahol éppen most vagyok, a következő csatába a következő zászlóért, lesz e vajon csapattárs, aki azt mondja majd, hogy ez a szín hiányozni fog a kaleidoszkópból...

Azt hiszem addig érzem magam értéktelennek, amíg eszembe nem jut, hogy nem vagyok mindenki számára értéktelen. Hiszek Istenben, mégha nem is vagyok a legjobb Istenkövető. Hiszek Jézusban, mint megváltóban, még ha nem is vagyok a legjobb Jézuskövető, azt hiszem ismerve az evangéliumot, már rég a tüzes kénköves tóban kéne égnem, de valami miatt egyszerűen csak mást érzek. Vonz a nagy ismeretlen, mert érzem, hogy ha odaérek, akkor meglátom az ő arcát, akit követni próbáltam, és akinek érzem a jelenlétét az életemben. Nem nem a kispadon ül, mert belevonom őt a legmélyébe...

Akkor ott, színről színre tudni fogom, hogy azt az arcot kerestem egész életemben!

"Gazdag élet csak az lehet, aki kész másokat szüntelen gazdagítani."
- ismeretlen -