Azt hiszem, hogy amikor a tengeráramlás elvisz bennünket valahova, akkor egészen biztosak lehetük abban, hogy az áramlatból csak akkor tudunk szabadulni, hogyha van valami plusz, valami, ami kiszakít bennünket abból az irányból. Én már megtaláltam ezt a pluszt, mondhatni, egy atommeghajtású hajó lett az életem, és ennek kifejezetten örülök.
Sokat gondolkodom azon, hogy vajon mások hogy vannak ezzel, hiszen mások számára is esetleg fontos lehet az, hogy egy irányt vegyenek, és hogy az irányt az életük vegye. A kérdés, talán csak az, hogy ők milyen iránynak örülnének. Nem tudom. Sokat figyelem az embereket, mint valami idegen, aki messzi földről jött, és igyekszik megérteni a helyi szokásokat.
Valahogy minden napom így telik mostanában. Ülök. Figyelek. Várok, hogy megszólíthassak és megszólítsanak. Nem lehetek biztos a sikerben, hiszen idegen vagyok, és nem ismerem a helyi szokásokat. Így ha egyszer úgy érezném, hogy már teljesen tisztában vagyok a helyi szokásokkal, akkor különösen vigyázok, nehogy elkeveredjek, és rossz irányba vigyen ismét egy áramlat. Addig is? Utazok a következő megállóíg, egy egyszerű kocsmáig, vagy templom árnyékig...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése