utazás erről mi is jut eszembe, meglehet egy teljesen hosszú mondat, ami már annyira bosszantóan összefüggéstelennek tűnő kesze és kusza, hogy arról már igazán nem is érdemes szót sem említeni, hacsak nem említésre méltó az, hogy az ember utazik, és az embernek szüksége van dolgokra emberek társaságára, hiszen nem is olyan mindegy az, hogy kivel, mikor hol és hogyan utazunk, vagy mégis mindegy?
Vannak amik hiányoznak. Hiszen nem lehet mindig a kedvenc tiszta bögrénkből teát szürcsölni, nem lehet akármikor inni, és nem lehet akármit csinálni. Nem tehetjük meg azt, hogy akkor kelünk fel, amikor akarunk, vagy éppen akkor fekszünk le amikor akarunk. Lehet, hogy egyszerűen nem is tudunk lefeküdni aludni, nem is lesz arra módunk, hogy az út alatt a megszokott életünket éljük. A veszély pedig talán pont az fogja jelenteni, hogy megpróbáljuk becsempészni a mindennapjainkba azokat a kényelmet adó, visszatartó elemeket, melyek biztosítják számunkra azt a biztonságot, amit az otthon kínálhat.
És az emberek. Nem mindegy, hogy az úton kikkel találkozunk, kikkel állunk szóba, vagy éppen kiknek mesélünk magunkról. Nagyon nem mindegy...
Hiszen, akár idegesítő, akár nem, egy idő után hiányozhatnak azok a megszokott arcok, akiket látunk az utcán, a szomszédban. Mégha a szomszéd hajnal 6-kor ébreszt az idegesítő zenéjével, a disznyók nyiszogásával és kurjongatásával. Vagy épp, ha az egyik lakból elindultak éppen vásárt tartani, és a nyiszorgó szekerek megannyiszor felkeltenek bennünket az éppen hetedik menyországban eltöltött kicsi kis álmunkból.
Mindenesetre, az utazás és kellékei nem kínálnak megoldás. Nem kínálják azt, hogy megoldódik minden, egyszerűen csak egy kalandot adnak, egy kalandot, ami után az ember már nem ugyan az. Mi kellhez ehhez. Hát nézzük. Zsákos Bilbó nem sok mindent vitt, a hátán elfért, no meg a ló. Nem sok, egyszerű, de útra kész. A társaság? Hát nem éppen alkalmas arra, hogy pihenjen az ember, de régi idők emlékeiben kutathatunk, találhatunk új barátokat és ellenségeket. Ami viszont a legfontosabb, rengeteg történettel leszünk gazdagok, kimozdulunk a magunk kicsi világából a világba. Ezek után pedig tényleg nem leszünk ugyanazok akik voltunk, és ez a változás engem nagyon vonz, utazni, felfedezni új embereket megismerni, de leginkább új emberekkel gazdagodni...
Ja, és ami feltétlen elkísér bennünket az úton, az a zene. Az az ismeretlen ősi ritmus, amit megmagyarázni nem is igazán kell, de bennünk tartja a lüktetést, a mellkasunkat a helyén, hogy ki ne essen onnan, az emlékeket a fejbe, hogy az út végén hazataláljunk, a talpunkat pedig az úton, hogy rendületlenül előre haladjunk...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése