Találkoztam ma egy hópihével. Szembe jött velem, és nem félt arcomon landolni. Száguldott felém mint aki tudta, hogy ennyi volt, és láttam rajta, még landolás előtt egyet belecsavart az éjjeli szél, csak hogy izgalmasabb legyen a landolás. És vannak odakint annyian hópihék, rengetegen vették célba a földet. Mivel hallottam, hogy csak benéznek, és meglehet nem időznek itt annyit idén, ezért ma, 24-én hajnalban fél egykor lefürödtem, és mint ha rég nem látott vendég jött volna, kimentem velük beszélgetni.
Csuda egy vidám társaság. Szaladtak, incselkedtek velem, hol az arcomra, hol fekete kabátomra tapadtak. Bytheway, vajon hány hópihét bír el egy ilyen fekete kabát. De most őszintén. Mégha új is az a kabát. Biztosan nem sokat. Hát ettől függetlenül jót mókáztam odakint ezzel a díszes publikummal. Felnéztem, és úgy figyeltem, hogy szaldnak és szólnak, tü-tűűt, vigyázat érkezünk, és máris terítik be homályos tekintetemet...
Nem bántam, hogy huncut kis hópihék mindent beleptek, mindent elfedtek. Hiszen de nagy szükség van most arra, hogy ezek itt mindent befedjenek. Befedjék a tegnap csendjét, a rossz gondolatot és igen, befedjenek engem, csesze csosza csélcsap embert. De nem voltak tétlenek. Nem csak engem, befedtek mindent. Minden csupa fehér lett. Ettől csuda jó kedvem kerekedett.
Olyan ez, mint egy nagy király szőnyege, amit a király érkezése előtt megmutatnak, leterítenek, hogy megmutassák, milyen pompával várják őt. Egyszerűen, csak eltöltött a belső melegség. És jól tudom, hogy minden hópihe szorgos, az idejük pedig véges. Ez az égi móka, nagy szőnyegelés, beharangozás bármikor véget érhet, s a nagy király más úton kell, hogy a szívekig eljusson.
Addig míg itt vannak, úgy játszanék még velük, de elfáratam, és így csak az ablak mögül bámulok bambán kis a sötétbe. Úgy hempergőznék, ahogy egy hópihe éppen kötör, felszabadultan szállanék velük egy versenyt, és nem érdekelne hogy a világnak mit tetszik szóllani. Felőlem aztán mondhatják, hogy én nem is vagyok olyan különb hópihe. Nem érdekelne. Én akkor is szívesebben lennék egy hópihe, aki ha tudva is, hogy útja véges, de végig szabadon szállhatna, ahova az ég rendeli, incselkedne a halandó orrával. Befednék mindent, tegnapot, mát és holnapot, hogy rend legyen, hogy az ember egy percre figyelje csendben ezt a tiszta, fehér, égi harmóniát...
Csuda egy vidám társaság. Szaladtak, incselkedtek velem, hol az arcomra, hol fekete kabátomra tapadtak. Bytheway, vajon hány hópihét bír el egy ilyen fekete kabát. De most őszintén. Mégha új is az a kabát. Biztosan nem sokat. Hát ettől függetlenül jót mókáztam odakint ezzel a díszes publikummal. Felnéztem, és úgy figyeltem, hogy szaldnak és szólnak, tü-tűűt, vigyázat érkezünk, és máris terítik be homályos tekintetemet...
Nem bántam, hogy huncut kis hópihék mindent beleptek, mindent elfedtek. Hiszen de nagy szükség van most arra, hogy ezek itt mindent befedjenek. Befedjék a tegnap csendjét, a rossz gondolatot és igen, befedjenek engem, csesze csosza csélcsap embert. De nem voltak tétlenek. Nem csak engem, befedtek mindent. Minden csupa fehér lett. Ettől csuda jó kedvem kerekedett.
Olyan ez, mint egy nagy király szőnyege, amit a király érkezése előtt megmutatnak, leterítenek, hogy megmutassák, milyen pompával várják őt. Egyszerűen, csak eltöltött a belső melegség. És jól tudom, hogy minden hópihe szorgos, az idejük pedig véges. Ez az égi móka, nagy szőnyegelés, beharangozás bármikor véget érhet, s a nagy király más úton kell, hogy a szívekig eljusson.
Addig míg itt vannak, úgy játszanék még velük, de elfáratam, és így csak az ablak mögül bámulok bambán kis a sötétbe. Úgy hempergőznék, ahogy egy hópihe éppen kötör, felszabadultan szállanék velük egy versenyt, és nem érdekelne hogy a világnak mit tetszik szóllani. Felőlem aztán mondhatják, hogy én nem is vagyok olyan különb hópihe. Nem érdekelne. Én akkor is szívesebben lennék egy hópihe, aki ha tudva is, hogy útja véges, de végig szabadon szállhatna, ahova az ég rendeli, incselkedne a halandó orrával. Befednék mindent, tegnapot, mát és holnapot, hogy rend legyen, hogy az ember egy percre figyelje csendben ezt a tiszta, fehér, égi harmóniát...
ropogó talpag, fergeteg
ez csak friss hó lehet
arcomon szétszalad,
a hangom bentragad
s a kabátom egy fehérlő
gombolyag.
Királyi érkező,
szép kis futársereg
Őket jobban várta
minden kisgyerek
Mennyből az angyal
Elküldte hirnökét
Hogy hirdesse szerteszét
Isten megrázó szeretetét....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése