egyéniség

Egyéniség. A multkor mellém ült egy egyéniség az utazásom soránt. Nem igazán tudom még azt, hogy meddig fog velem utazni, de valahol érzem, hogy ő egy különös egyéniség, akivel csak ritkán találkozik a magamfajta földi halandó.

Így most azon gondolkodom, hogyan is lehetne megfogalmazni azt, hogy ki az egyéniség. Egyáltalán körül lehet azt írni, hogy ki az egyéniség? Nem hiszem. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy az egyéniség az egy megfoghatatlan dolog, aminek nem lehet látni a gyújtópontját. Nekem, már megadatott az, hogy több egyéniséggel találkozzak, és nagyon élveztem a találkozást. Igazán inspirálónak találtam a társaságukat.

De mégis, meg kellene fogalmaznom, hogy mi is az egyéniség? Most elmondom, hogy micsada ebben a pillanatban nekem ez a szó. Számomra, itt az egyéniség az, aki tisztában van önmagával, és tudja, hogy csak úgy haladhat előre, ha senkin nem tapos át, hanem megtanul járni a sodródó tömegben. Az egyéniség az, aki mindig kitűnik, de nem azzal hogy különc, hanem ha ősz van, akkor ő a virág, a virágzó fán, ha pedig tél, akkor ő a jégvirág az ablakodon. Számára nem az a kérdés, hogy mi a kérdés, hanem az, hogy Miért nem értik meg őt az emberek?

Ugyanakkor, azt gondolom, hogy a legtöbb egyéniség, szíve mélyén veszettül vágyik arra, hogy minden egyes szívdobbanásával kifejezze az emberek számára, mennyire vágyik a szeretetükre, figyelmükra, és gondoskodásukra. Lehet, hogy védekezésből válik valaki egyéniséggé, lehet, hogy kialakul ez nála, lehet, hogy egyszerűen csak egyéniség, és kész. Viszont úgy gondolom, hogy ez nem tanulható meg, nem másolható le az újságok címplapjairól. Aki onnan akar egyéniség lenni, az nem tud örömöt csempészni a másik ember mindennapjaiba. Az aki az újságokból akar egyéniséggé válni, az csak egy valakinek ad örömöt, nem magának, nem az embertársának, hanem a lap kiadójának. Az egyéniségek nem várnak öltözködési tanácsokra, nem keresnek praktikákat, mert mindenki őket utánozza, és kicsit irigy rájuk, hogy ők, mindenféle extra nélkül boldogok, egészek, és folyamatosan haladnak előre a sodródó tömegben.

De mindenképp egy magával ragadó jelenség az, amikor utazok, és mellém ül egy ilyen alak. Kicsit feszélyezve érzem magam, mert miért pont mellém? Mivel érdemltem én ezt ki, vagy miért pont így akar büntetni az ég? Nem tudom. De egészen addig feszélyezve érzem magam, amíg mellettem utazik, az biztos, hiszen én egy szürke alak vagyok, néhol árnyalt meghatározhatatlan szinekkel...

Beszélgetünk, mert úgy tűnik, hogy ő is úgy gondolja, hogy én egy egyéniség lennék, de hamar megnyugtatom, és felvilágosítom, hogy én maximum rendszerüzenet, egy rosszul kezelt algoritmus vagyok, nem hogy egyéniség lennék. Kérdez, és válaszolok. Kérezem, és válaszol. Lassan kialakul egy pezsgő beszélgetés, szabad, élettel teli, egyszeri és megismételhetetlen. Mesél magáról, mesélek magamról. Elmondja hol szeretne leszállni, elmondom hol szeretnék leszállni. Nem is olyan messze attól, ahol én. Egyszerre pedig úgy érzem, hogy már-már ismerem. Nem tudom körülírni, nem tudom jellemezni, de tudok róla ezt -azt, tudom, hogy... Azt hiszem Jézus is egy ilyen alak volt. Amikor elkezdett valakivel beszélgetni, azt teljesen magával ragadta, levette a lábáról, és nem tudott mellette némán elmenni...

...azt hiszem, hogy az utazás végéig, egy érdekes beszélgetésem lesz, egyszerűen csak érzem és kész. Egy egyéniség ül mellettem, és a zsigereimben érzem, hogy ezen az utazáson nem fogok unatkozni...