Amikor rájövök arra, hogy még mindig nem a súlyom miat kezdek bele ebbe az egészbe, akkor felmerült bennem a kérdés, hogy lehet valamit félreértek. Valamiről le kell mondanom, valamit fel kell adnom.
Kinek fogok segíteni azzal, ha valamit feladok?
Kiért adom fel?
Ahhoz, hogy mások meglássák, egy úton vagyok a Biblia szerint nem kell semmi szomorú tekintetet vágnom, nem kell rosszabb ruhákba öltöznöm, többet panaszkodnom, hogy hát ez a böj, bizony mennyire megváltoztat... Nem kell kimondani. Nem kell szóvá tenni, felesleges szófecsérléssé összerakni, hanem meg kell ragadni azt az egy dolgot, és imádkozni kell úgy érzem azért, hogy közelébe kerüljek Őhozzá, hogy csak a ruhája szélét megérintsem... Akkor biztosan meggyógyulok, ahogy olvassuk a bibliai történetet. Így haladunk mi is mindennap egyre közelebb és közelebb.
Lassan mintha vizen járnék, úgyérzem, már nem süllyedek el, mert valami fent tart a vizen...
Hiszem, hogy ha elcsendesülök legbelül, ez is lehet egyfajta értékelés, szortírozás, ha úgy tetszik, hogy megtaláljam, és megéljem a maradandó értéket, amit nem vehetnek el tőlem. A Jézuskövetés legnagyobb kihívása úgy érzem a hűség. Hűség nélkül nem lehet előre haladni, csak egyhelyben toporgunk. Bizalom nélkül pedig nem tudok szembenézni a félelmeimmel, amelyek nap mint nap felém jöhetnek, szembe jöhetnek velem. Nem, nem fogom őket legyőzni, de tudom, hogy nem egyedül haladok előre...
Miről mondok le? A lehetőségről, hogy ne ne szortírozzak, és mindent megtartsak. Biztos van, aki konkrétabb dologra figyel, én most csak eddig jutottam, de már ez is jó érzés, megpróbálni megérteni a dolgaimat Isten jelenlétében.
Amikor továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt. -Mk.2,14 RÚF
Ahogy a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Mk. 2,14 SZIT
Megjegyzések
Megjegyzés küldése