Böjt 5.

Amikor rendet akarsz rakni, látod, hogy mennyire nem vagy képes kontrollálni a körülötted lévő világot. Teszem azt, nem tudod arra bírni a port, és a szöszöket, hogy ne tegyék meg misztikus útjukat, és ne találják meg a következő életüket a lakásodban, az életedben, a polcaidon. De hiába. Útjukat misztérium fedi. Te nem leled, és ők csak jönnek.

Nem tudom. Ez eléggé elbagatelizált példának tűnhet. Mégis jól mutatja azt, hogy vannak dolgok, amelyeknek az eredetét nem tudjuk, de valahogy mégis megjelennek.

Hiszen nem élünk elszigetelve, egy külön kis bolygón, a mi kis királyságunkban... bármennyire is szeretnénk néha.

Az út Jézus életében maga a szűrke hétköznapokat jelentette az, hogy úton volt, hogy mozgott nem tudva, hogy egyik napról a másikra hova is fog eljutni. Úton volt, látták, felismerték, nem tudták, hogy hol van éppen, de ha megtalálták...

Akarták látni azt az újat, amely őket helyre hozza, újra formába hozza őket, és képessé válnak arra, hogy dolgozzanak, hogy a társadalomban, családban ismét megjelenjenek, azoknak szerethető részeivé váljanak.


Lemondani, a lehetőségről, hogy magamat tegyem előre, úgy, hogy mégis magam maradjak, aminek megteremett Ő engem. Figyelni másokra, és a körülöttünk levő világra. Jézus figyelt. Figyelt arra, akiket hozzá vittek, figyelt arra, hogy figyelték őt. Amit mondott, akikkel leült vacsorálni... Egy elnagyolt jegyzőkönyv is lehetne az evangélium, de nem az...

Lehetőség arra, hogy közelebb engedjem az Ő szavait magamhoz, kérjem őt, hogy Ő bontsa le a minket elválasztó akadályokat...


Ahhoz viszont, hogy a rendrakás teljes legyen folytatni kell az utat, falakon és mindenen át. Csak akkor kell megállni, ha már látjuk a hajnal fényeit, addig pedig előre...

Nem mi döntjük el, hogy mikor éljünk. Mi csak abban dönthetünk, hogy mi a teendő, ha már itt vagyunk. by Tolkien